HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


Európai együttműködés a dunai limes feltárására és hasznosítására

2013.02.27. 10:39 Bernát Péter

 A Római Birodalmat egykor védő dunai limes objektumainak feltárása és turisztikai hasznosítása a célja annak az európai uniós projektnek, amelynek a megvalósításában a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola képviseli Magyarországot - tájékoztatta kedden az MTI-t az…

Szólj hozzá!

Címkék: turisztika limes

A római legionáriusok és a kaledón törzsek együtt iszogathattak a kocsmában

2012.09.10. 17:42 Bernát Péter

A római legionáriusok és a kaledón törzsek együtt iszogathattak abban a kocsmában, amelynek maradványait Skóciában, a legészakibb római erőd mellett találták meg. A mai Stracathróban, az Angus tanácsi kerületben lévő erőd az első szárazföldi, 16 kilométeres római…

Szólj hozzá!

Címkék: skócia limes Stracathro

Programok a ripa Pannonica helyszínein 2012. nyár

2012.06.18. 15:34 Bernát Péter

KomáromJúlius 25.14 óra: Nyílt Nap a Vásártéren - a feltárások helyszíni bemutatása16 óra: régészeti kiállítás megnyitás a Klapka György Múzeum főépületében(Komárom, Kelemen László u. 22.)www.kgym.hu TokodJúlius 14.Gardellaca római fesztivál – főzőversenyTokod,…

Szólj hozzá!

Címkék: program nyár limes rendezvény fesztivál ripa pannonica

Három kötet jelent meg a római limesről

2012.03.21. 07:52 Bernát Péter

A római limes egy letűnt civilizáció kiemelkedő tudományos és technológiai emléke - hangsúlyozta Gabler Dénes régész, az MTA doktora a Pécsi Tudományegyetem (PTE) régészeti tanszéke Danube Limes kutatócsoportja által megjelentetett három kötet keddi budapesti…

Szólj hozzá!

Címkék: könyv zsolt világörökség limes visy

Tagtoborzás

2012.01.04. 11:04 Bernát Péter

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A siker azonban nagyban függ az…

Szólj hozzá!

Címkék: jelentkezés szövetség limes tagság

süti beállítások módosítása