HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Római-kori Vigasságok a balatongyöröki Szépkilátónál és a Római forrásnál (programajánló)

2011.06.17. 11:49 Bernát Péter

A festői szépségű Szépkilátóról az egész Szigligeti-öböl és a déli part belátható - itt kerül megrendezésre a római-kori emlékeket felidéző rendezvény 2011. június 18-án.


 

Programok:

10 órától „Fűben-fában orvosság van…” elnevezésű – Gyógynövénytúra a Pele Apó tanösvényen (gyülekező a rendezvény helyszínén)

11 órától Gladiátor bemutatók melyben – gladiátorharc, gladiátoriskola, tábori élet fegyverbemutatókkal készülnek a fellépők
 
11.45-kor Borverseny eredményhirdetése és a szőlővessző megáldása

13 órától kezdődik Jó kor az ókor című– Grimmbusz Színház zenés előadása gyerekeknek

Délután folyamán Ókori játékok és vetélkedők a gyermekeknek

14 órakor Havasi Bálint múzeumigazgató Pannonia provincia előadása a római-korról

15.30-tól „Apicius szakácskönyve” elnevezést viselő római-kori ételek kóstolója, valamint gasztronómiai bemutatók

Az este folyamán borkóstoló túra lovaskocsikkal a „római borút” mentén, a györöki pincékben, este pedig a jó hangulatot és a muzsikát a Zalaszentmihályi dalos kedvű férfiak csoportja biztosítja.

Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!

Szólj hozzá!

Címkék: programajánló balatongyörök

A Magyar Limes Szövetség közleménye a Világörökségről szóló törvény elfogadásával kapcsolatban

2011.06.14. 22:25 Bernát Péter

A Magyar Limes Szövetség üdvözli a Világörökségről szóló törvény megszületését, egyúttal bízik benne, hogy az új szabályozás hatékonyabbá teszi a világörökség várományosi helyszínek, így a magyarországi római limes fejlesztését és kezelését is. A Szövetség szerint előremutató, hogy a törvény külön közreműködési jogosultságot biztosít társadalmi szervezeteknek a világörökségi és a világörökségi várományos terület közérdekű védelmének és fenntartható használatának megvalósítása terén.

Szólj hozzá!

Címkék: törvény limes világörökségi

Lussonium konferencia, lakossági fórum (videó)

2011.06.14. 11:05 Bernát Péter

 

Szólj hozzá!

Címkék: konferencia attila zsolt paks lussonium visy hirschberg

Kiemelt minisztériumi partner lehet a Limes Szövetség

2011.06.13. 10:43 Bernát Péter

Sikeresen zárult a Régészeti Parkok Európában, Magyarországon címmel Pakson megrendezett három napos konferencia. A magyar és nemzetközi előadók által prezentált példák alátámasztották, hogy csak egy integrált rendszerbe foglaltan lehet hatékonyan, gazdaságilag rentábilis módon bemutatni és fenntartani a magyarországi limes szakasz tervezett világörökségi helyszíneit. A projektben rejlő gazdasági lehetőségekkel kapcsolatban Dr. Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára, elmondta:


„Sokan a Duna Stratégiáról hallván arra gondolnak, hogy elsősorban a hajózhatóság megőrzése a cél, de ugyanilyen fontos a kulturális értékek megőrzése és olyan rendszerbe állítása, amely megteremti a fenntartható gazdásági fejlődés lehetőségét is. Ehhez „eladható” programokat, látványosságokat kell társítani, húzta alá. Budapestre tavaly 210 ezer ember érkezett hajóval - elsősorban Passauból - és költött tízmillió eurót a fővárosban. Ha ezt ki lehet terjeszteni Magyarország déli határáig, vagy más irányba, abból az ország más vidékein is profitálnak.”

(MTI)


Az államtitkár egyebek között azt is elmondta, hogy a tervek szerint a Magyar Limes Szövetség ősztől a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kiemelt partnere lesz. Ez a partnerség pedig lehetőséget biztosít a szövetség számára, hogy a továbbiakban, immár kormányzati támogatással, hatékonyabban képviselje tagjai érdekeit és eredményesen valósítsa meg céljait.

Dr. Jávor András, Dr. Fejérdy Tamás, Hirschberg Attila

(Fotó: Bernát Péter)

Szólj hozzá!

Címkék: magyar andrás paks államtitkár szövetség jávor limes nefmi ripa lussonium

Nemzetközi konferencia a limesről és Lussoniumról

2011.06.07. 15:09 Bernát Péter

Visy Zsolt egyetemi tanár A Római Birodalom határvédelmi rendszere Magyarországon című előadása nyitja csütörtökön délután annak a háromnapos rendezvénynek a szakmai programját, amelyet a paksi önkormányzat rendez egy nemzetközi pályázati projekt részeként. 

A Danube Limes UNESCO World Heritage, azaz A Duna-menti római limes UNESCO Világörökségi nevezése programban Szlovákia, Lengyelország, Ausztria és Németország mellett magyar részről a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Pécsi Tudományegyetem Visy Zsolt professzor vezetésével és Paks önkormányzata kapcsolódott be. Célja, hogy a római kori dunai limes közép-európai szakaszát, mint az európai kulturális örökség részét képező régészeti emléket, jelölje az UNESCO világörökségi listára.
 
 
Paks városa Lussonium római kori erődítménnyel szerepel a programban, a hivatal és az egyetem a jelentkezési dokumentáció összeállítását vállalta.  Az önkormányzat a paksi Városi Múzeummal több mint 20 éve folyó feltárások eredményeként a castellum területén régészeti parkot hozott létre. A projektben célul tűzték a régészeti park látogatóbarát fejlesztését, műemléki helyreállítását és a szükséges fogadóépület megépítését.
 
 
A konferenciára, amely a három éve kezdődött Lussonium-projekt utolsó nagy paksi eseménye lesz, közel százan érkeznek. A tanácskozáson a régészeti parkok létrehozásáról, hasznosításáról és üzemeltetéséről cserélnek eszmét. Angol, német, holland, cseh régészek, muzeológusok számolnak be saját országuk tapasztalatairól. Bill Griffiths senior menedzser a limes egyes szakaszai közül elsőként világörökségi besorolást kapó Hadrianus-fal menti római katonai létesítményeket mutatja be. Az első magyar régészeti parkról, a százhalombattai Matrica Múzeum igazgatója Vicze Magdolna beszél majd.
 
Számos előadás szól Lussoniumról is. Az egykori katonai tábor és környéke kutatástörténetét Szabó Antal régész, legjelentősebb leleteit Fazekas Ferenc egyetemi tanársegéd idézi fel. A romkertté válás folyamatát és a jövőbeni terveket a múzeum igazgatója vázolja. Fejérdy Tamás a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökhelyettese foglalja össze a Duna-menti római limes UNESCO Világörökségi nevezése projekt tevékenységét, míg Jávor András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára arról tart majd előadást, hogyan illeszkedik ez a projekt az Európai Duna Stratégiába - mondta el az MTI-nek Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a paksi Városi Múzeum igazgatója. 
 
LUSSONIUM
 
A dumakömlődi katonai tábor régészeti feltárása csaknem 20 éve folyik. Az eddigi kutatások során számos katonai és polgári épület látott napvilágot. Az előkerült leletek és objektumok elemzése megmutatta, hogy a legkorábbi auxiliáris (segédcsapati) palánktábor már a Kr. u. 1. század derekán, Claudius császár (41-54) uralkodása idején megépült és a 2. században is használatban volt. A későrómai erőd kiterjedését és védműrendszerét is sikerült tisztázni. 
 
A feltárások során előkerült az erőd északi sáncrendszere, több helyen az erőd 1,3 m széles fala, védőárkai, a két déli kaputorony. Az erőd déli falának belső oldalán több helyiségből álló, keleti oldalán faoszlop-sorral alátámasztott előtérrel (porticus) ellátott épület, egy kaszárnyaépület helyezkedett el.
 
A későrómai korban (Kr.u. 4. század vége), amikor az erőd már nem volt használatban, a déli kaputoronytól néhány méterre északra felépült egy 10 x 9 m kiterjedésű torony (kiserőd), melyet a tartomány feladása után is használtak a népvándorláskor elején.
 
2003-ban került sor a római erőd déli kapujának, az ettől északra levő kaszárnya épületnek és a késő római kiserődnek a műemléki helyreállítására.
 
A római uralom mintegy négy évszázada alatt folyamatos életről, a romanizált kultúra jelenlétéről beszélhetünk e vidéken, melyet a múlt század óta napjainkig előkerülő jelentős római kori emlékek fémjeleznek. 
 
 
Az előadások mellett a szakemberek megismerkednek Pakssal, a Városi Múzeum munkájával és kilátogatnak Lussoniumba, ahol a program zárásaként római kori kavalkádot tartanak a nagyközönség számára is. Különféle római kort idéző bemutatók segítenek felidézni a kor hangulatát, katonai bemutató, gladiátorviadal és rabszolgavásár is lesz, majd egy Matralia-ünnep, amelyet a régi rómaiak éppen ezen a napon, június 11-én ültek Mater Matuta, a fény, a hajnal istennőjének tiszteletére. 
  
A Paks határában lévő romkertben felállított sátraknál lehetőség nyílik ételkóstolásra, ékszerkészítésre, római divatszalon várja majd a látogatókat, és egy pénzváltó is, ahol az erre az alkalomra készült fizetőeszközre, a lussoniumi érmére lehet majd szert tenni.
 
(Magyar Limes Szövetség/MTI)

 

Szólj hozzá!

Címkék: konferencia paks lussonium

süti beállítások módosítása