Ulpia Traianát (Várhely, Sarmizegetusa) a Kr.u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután legyőzte 106-ban a dákokat - olvasható a Popular Archaeology (http://popular -archaeology.com) régészeti hírportálon.
Virágkorában, a 2-3. században a tartományi főváros harminchektáros területet foglalt el és 25 ezer embernek adott otthont. Hatalmas fóruma, amfiteátruma, gladiátoriskolája volt, és számtalan templommal, szentéllyel büszkélkedett. Az egykor gazdag település a rómaiak 3. századi kivonulása után a népvándorlás viharának esett áldozatul.
Az első feltárásokat 1924-36-ban végezték, majd a hetvenes évek elején a régészek egy rövid időre ismét visszatértek a helyszínre. Ulpia Traiana nagyszabású feltárásai azonban csak a közelmúltban kezdődtek kanadai és román régészek összefogásával. "A város területének eddig csupán 15 százalékát tártuk fel" - ismertette Andre Gonciar professzor, az expedíció társvezetője. Mint kifejtette, az eddigi leletek arra engednek következtetni, hogy egy "gazdag és kozmopolita metropolisról" van szó. Az ásatások 2012 nyarán folytatódnak, amikor a fórumot és a városközponthoz kapcsolódó adminisztratív és üzleti épületek feltárását végzik el. A tervek között szerepel a lakónegyedek feltérképezése, ahogy beazonosítják Ulpia Traiana ősi temetőit is.
(MTI)
Sarmizegetusa feltárása
2012.01.01. 12:13 Bernát Péter
Szólj hozzá!
Címkék: dacia sarmizegetusa ulpia traiana
Kellemes Ünnepeket!
2011.12.21. 07:53 Bernát Péter
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!
Szólj hozzá!
Címkék: ünnepek karácsony újév
A dunai római flotta nyomában
2011.12.18. 10:24 Bernát Péter
A Duna a Római Birodalom egyik legfontosabb vízi útja volt. Hajózható mellékfolyóival együtt egy páratlan közlekedési hálózatot alkotva összekötötte a nyugati, közép-európai, balkáni és fekete-tengeri provinciáit. A Duna azonban amellett, hogy a folyami kereskedelem révén a birodalom gazdaságának egyik fő ütőere volt, katonai szempontból is kiemelkedő jelenőséggel bírt. A Kr.u. I. századtól kezdve 400 éven keresztül ez a folyam képezte a Római Birodalom északi határát, a partjain kiépített katonai objektumok alkották a ripát, azaz a római határvédelmi rendszert, amelyet gyakran, hibásan általánosítva limesnek neveznek.
FOLYTATÁS A HAJÓZÁSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK LEGÚJABB SZÁMÁBAN...
Szólj hozzá!
Címkék: közlemények flotta hajózástörténeti navis lusoria
Ripa Pannonica - Elkészült a világörökségi felterjesztési dokumentáció
2011.12.16. 14:48 Bernát Péter
Elkészült a római limes magyarországi szakaszának háromkötetes világörökségi nevezési dokumentációja; az összesen 121 erődöt, őrtornyot, útszakaszt tartalmazó helyszín világörökségi felterjesztése 2013-ban várható.
Az egykori Római Birodalom megerősített határvonala, a limes egységes világörökségi helyszín, amelynek jelenleg három eleme szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékében: Nagy-Britanniában a Hadrianus- és az Antoninus-fal, illetve Németországban a Felső-Germánia-Raetia-i szakasz - emlékeztetett a projekt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke.
Tamási Judit hozzátette, a 2008 októbere és 2011 decembere közötti időszakban - nagyrészt az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásában - elkészült a magyarországi limesszakasz tudományos felmérése is, így a közeljövőben lehetségessé válik az úgynevezett Ripa Pannonica világörökségi felterjesztése is.
A 161 kutatott helyszín közül a világörökségi nevezési dokumentációba 121 került be, ehhez csatlakozik külön jelöléssel két szlovákiai helyszín is - összegzett a KÖH elnöke.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter elmondta, tárcája feladata most a felterjesztendő helyszínek nemzeti védelmének biztosítása. Január 1-én hatályba lép a világörökségi törvény, amely a már elfogadott világörökségi helyszínek számára kezelő szervezetek kijelölését írja elő. Ez a várományos helyszínekre nem vonatkozik, ennek ellenére bölcs dolog lenne kezelő szervezetet választani a Ripa Pannonica esetében is - vélekedett.
A miniszter kiemelte, a limes program az uniós Duna-stratégia egyik zászlósprojektje, így várhatóan kormányzati és pályázati forrásokra is számíthat.
Tamási Judit közölte, a világörökségi felterjesztés legkorábban 2013-ban történhet meg, addig gondoskodni kell a helyszínek állagmegoldásáról és jogi védelméről. A jelölést legalább másfél éves elbírálási folyamat követi helyszíni szemlével, ezért csak tökéletesen előkészített projektet érdemes az UNESCO elé terjeszteni - hangsúlyozta.
Fejérdy Tamás projektvezető, a KÖH elnökhelyettese az MTI-nek elmondta, a 417 kilométeres magyarországi limesszakasz 121 helyszínén összesen 4600 ingatlan található, többnyire erődök, őrtornyok, római utak. A leglátványosabb helyszín talán Lussonium (Paks-Dunakömlőd) erődje, ahol már látogatóközpont is épült, de a Ripa Pannonica része Acquincum polgár- és katonavárosa is - fűzte hozzá.
A szakember reményei szerint a 121 helyszín legalább harmada bemutatható lesz; mindehhez már készül az egységes arculat és tájékoztatási rendszer, melynek első tábláit az Esztergom melletti Tokodon helyezik ki rövidesen. A cél, hogy a Ripa Pannonica a Kék túrához hasonlóan végigjárható útvonallá, látványossággá váljon - mondta el Fejérdy Tamás.
(MTI)
Szólj hozzá!
Címkék: világörökség limes ripa pannonica
Sajtótájékoztató
2011.12.15. 07:16 Bernát Péter
Befejeződik a világörökségi helyszín jelölést előkészítő Danube Limes – UNESCO World Heritage projekt. A projekt céljáról, finanszírozásáról, a magyarországi Limes helyszínek világörökségi nevezési dokumentációjáról,a jelölést megelőző további feladatokról sajtótájékoztatót tartDr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság elnöke Dr. Tamás Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.