HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


A dunai római flotta nyomában

2011.12.18. 10:24 Bernát Péter

A Duna a Római Birodalom egyik legfontosabb vízi útja volt. Hajózható mellékfolyóival együtt egy páratlan közlekedési hálózatot alkotva összekötötte a nyugati, közép-európai, balkáni és fekete-tengeri provinciáit. A Duna azonban amellett, hogy a folyami kereskedelem révén a…

Szólj hozzá!

Címkék: közlemények flotta hajózástörténeti navis lusoria

süti beállítások módosítása