HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Földbe zárt világba kalauzol a paksi múzeum

2013.06.21. 08:05 Bernát Péter

okereszteny-sirkamra.jpgÉletnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.

A program 18 órakor egy új időszaki kiállítás megnyitójával kezdődik a paksi múzeumban. A Földbe zárt világ című tárlaton a Dunakömlődön fellelt sírkamrák, a "római túlvilág" minél alaposabb megismerésében életnagyságú rekonstrukciók, modern multimédiás eszközök, 3D-s filmek segítik a látogatókat.

A 4. századi temető feltárását Dunakömlődön 2009-ben kezdték meg, akkor tizenhárom, 2010-ben huszonhat, 2012-ben pedig mintegy negyven sírt sikerült kibontani, köztük három igazán különlegeset. A szokványos földsírok mellett több különböző típusú tégla- és koporsós sírt tártak fel. Az intézmény igazgatója, Váradyné Péterfi Zsuzsanna elmondta: e sírokat rekonstruálják abban az állapotban, ahogy megtalálták őket, illetve úgy, amilyenek eredetileg lehettek. Az időszaki kiállításon óránként tartanak tárlatvezetést.

Az este folyamán a római túlvilági szokásokhoz, hiedelmekhez, illetve a mindennapi életben használt tárgyakhoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokat tartanak. A látogatók felölthetik az ókori Róma lakóinak viseletét, római kori ételeket és bort kóstolhatnak, kvízjátékon vehetnek részt. 20 órakor bábelőadás kezdődik Phaedrus állatmeséiből, 23 órakor pedig Apuleius A hordó című komédiáját mutatják be.

A program vendége lesz a Pákolitz István Városi Könyvtár, amelynek standjánál római kori könyveket lehet kölcsönözni. A belépés, a programok és kiállítások megtekintése ingyenes.

(MTI)

Szólj hozzá!

Címkék: paks Lussonium

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr235371759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása