HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Megnyílik az Iseum Szombathelyen

2011.08.11. 15:22 Bernát Péter

Időszaki kiállítással pénteken megnyílik és előzetes bejelentés nélkül is látogatható lesz az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház Szombathelyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pénteken nyíló tárlaton válogatást mutatnak be Piranesi egykori itáliai rajzművész rézkarcaiból - mondta el Sosztarits Ottó régész az MTI érdeklődésére. A kiállításon látható több mint hetven metszet Róma templomait, építészeti emlékeit ábrázolja, amelyeket 1748-1774 között készített az olasz művész. A kollekciót a grazi egyetem régészeti intézetének gyűjteményéből származó istenképmások, szoborkópiák egészítik ki. Kiállítják a Scarbantia - mai nevén Sopron - Ízisz szentélyéből származó kőfaragványokat, feliratokat, domborműveket is. 

Sosztarits Ottó szavai szerint a szombathelyi szentély a római korban a Duna vidék Ízisz-kultuszának központja volt. Felidézte, hogy a régészeti kutatás 2001-ben kezdődött el, majd csaknem egy évtizedes előkészület előzte meg az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház megnyitását. Az építkezés 2008 őszétől 2010 végéig tartott, mostanra már csak a garanciális javítások maradtak hátra. 
 
A szombathelyi Iseum a Római Birodalom azon kevés szentélyeinek egyike, amely napjainkban komplex építészeti rekonstrukcióként jelenik meg - hangsúlyozta a régész. Az egykori szentély udvarát három oldalról keretező oszlopcsarnokot a rekonstrukció során zárt kiállítótérré alakították át. A márványból épült, III. századi állapotot tükröző szentélyben a látogató nemcsak romokat vagy az alaprajzot látja, hanem egy funkcionális épületet is. "Aki belép a szentélybe, el tudja képzelni - látja, érzi - hogy milyen lehetett egy antik templom" - fogalmazott a szakember. 
 
A tervezett állandó kiállításban interaktív módon, a 21. századi technika felhasználásával mutatják majd be a szentélyből előkerült több százezer régészeti lelet legjavát. A helyi anyagok, valamint a Pannónia területéről előkerült egyiptomi eredetű kultuszemlékek segítségével nem csak az Ízisz-kultusz, de reményeik szerint a római vallástörténet egésze is bemutathatóvá válik. 
 
A szombathelyi Iseum felújítása és átépítése a régió kiemelt projektjeként mintegy 1,4 milliárd forint uniós támogatással valósult meg. A központi szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítótér szolgálja majd a római múlt megismerését.
 
(MTI)

Szólj hozzá!

Címkék: szombathely iseum

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr383146193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása