HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


Királyság idejéből származó leleteket találtak Rómában

2013.06.23. 12:14 Bernát Péter

Az ókori Róma újabb darabja került felszínre a Traianus-fórumon talált régészeti leletekkel. Két épület alapzatát és egy útszakaszt ástak ki a régészek a Rómában uralkodó Tarquiniusok korából, vagyis a Krisztus előtti 6. századból - számoltak be a római napilapok. Az…

Szólj hozzá!

Címkék: királyság Róma

süti beállítások módosítása