Ursicinusnak az Amidában felállított új főhadiszállásán végre alkalma nyílt rá, hogy megtegye a perzsa támadással szemben (1. 2. 3.) szükséges lépéseket. Ám ahhoz, hogy eredményes döntéseket tudjon hozni, mindenek előtt az kellett, hogy tisztán lássa a kialakult helyzetet, vagyis minél több információra volt szüksége. Márpedig az információfölénnyel eddig egyértelműen a perzsák rendelkeztek. Ezért Ursicinus kémeket és felderítőket küldött szét, és ezek jelentéseiből lassan kezdett összeállni a kép.
Amida (Diyarbakır) falai napjainkban
A lázas információgyűjtés és feldolgozás közben egyszer az egyik kém egy kardhüvellyel tért vissza, melyből egy titkosírással telerót pergament húzott elő. Az üzenet Procopiustól, attól a római követtől érkezett, akit közvetlen a perzsa támadás megindulása előtt küldtek Shapurhoz, és aki az üzenet célbajuttatásával teljesítette fő feladatát. Eljutatta mindazokat az információkat Ursicinus parancsnokságára, amit sikerült megtudnia.
Az ókorban is gyakori volt, hogy mindenféle ravasz eljárásokat eszeltek ki a titkos üzenetek célbajutattására. Iulius Caesar egyszer például, amikor a gallok bekerítettek egy római erődöt, egy dárdába rejtve jutatta el üzenetét az ostromlottakhoz. Procopius azonban biztosra akart menni, semmi képen sem akarta, hogy ha az üzenete véletlen a perzsák kezébe kerül, akkor azok meg tudják fejteni. Ezért nem csak titkosírást alkalmazott, hanem magát az üzenetet is olyan rejtjeles kódot használva írta meg, amelyet csak egy görög-római kultúrkörben nevelkedett, tanult ember volt képes megfejteni. Miután a titkosírást megfejtették a következő üzenet vált olvashatóvá:
„Most, mikor a görögök követei messzire küldettek és talán meg is ölettek, a hosszú életű király nem elégszik meg Hellespuntusszal, hanem hidat veretve a Granicuson és a Rhyndacuson, előrenyomul, hogy meghódítsa Asiát megszámlálhatatlan hadnpével. A már természeténél fogva is nyugtalan és harcias királyt sarkallja és tüzeli Hadrianus hajdani római császár utódja. Ha Görögország nem áll résen, akkor romlás és pusztulás vár rá.” (Ford: Szepesy Gyula)
A rejtvények sorozatának megfejtése nem kis feladat elé állított a Ursicinust és tisztjeit, de végül sikerült kihámozniuk az üzenet mondanivalóját. Az első mondat első fele gyakorlatilag megadja, hogy ki küldte az üzenetet: „Most, mikor a görögök követei messzire küldettek és talán meg is ölettek,” vagyis a perzsáknál tartózkodó római követtől, Procopiustól jött az üzent. A mondat második fele tartalmazta a legfontosabb információkat: „a hosszú életű király nem elégszik meg Hellespuntusszal, hanem hidat veretve a Granicuson és a Rhyndacuson, előrenyomul, hogy meghódítsa Asiát megszámlálhatatlan hadnpével.” A római követ itt megadta a perzsa főerők mozgásának irányát és a főcélját. Mindezt úgy, hogy Nagy Sándor kis-ázsiai inváziójának állomásait emlegeti, vagyis meg kellett fordítani a történelmi eseményeket ahhoz, hogy megértsék a levélben foglaltakat. Így Ursicinuék megtudták, hogy a Shapur az Anzaba folyón kel át először, majd a Tigrisen. Vagyis Procopius nagyjából leírta azt a régiót, ahol a perzsa főerő betörésére lehet számítani, és azt is, hogy a perzsák ezúttal mélyen be akarnak hatolni a Birodalomba.
Az üzenet második fele is fontos információkat tartalmazott: „A már természeténél fogva is nyugtalan és harcias királyt sarkallja és tüzeli Hadrianus hajdani római császár utódja.” Ebből a mondatból az is kiderült, hogy az áruló Antoninus is ott van a király mellett a főseregben és tanácsaival segíti a perzsákat. Hadrianus római császár utódja ugyanis Antoninus Pius volt, így a Hadrianus utódja megjelölés egyértelműen Antoninus nevére utal. Végül az utolsó mondat megfejtése már nem lehetett bonyolult: „Ha Görögország nem áll résen, akkor romlás és pusztulás vár rá.” Itt, Görögországot egyszerűen csak a Római Birodalommal kell behelyettesíteni, és a veszély nagyságára figyelmeztet.
Az üzenet megfejtésével igaz sok új információ birtokába kerültek a rómaiak, de egy sereg újabb kérdés is felmerült. Azt már tudták, hogy a perzsa fősereg nagyjából milyen irányba mozog és mi a stratégiai célja, ám a pontos tervek készítéséhez még adatokat kellett szerezni Shapur haderejének nagyságáról és összetételéről is. Ammianusnak pedig kulcsszerepe lett ezeknek a létfontosságú adatoknak a megszerzésében.
Corduene, egy a Római Birodalommal szomszédos perzsa tartomány volt (a mai Kurdisztán helyén), melynek élén egy fiatal satrapha állt, aki korában hosszabb időt töltött túszként Antiochiában. Ez idő alatt nem csak Ammianusszal ismerkedett meg, hanem a görög – római kultúra megszállottjává vált, és hazatérése után is nagyfokú lojalitást mutatott a rómaiak felé. Ammianus közléseiből egyértelműen kiderül, hogy a rómaiak által csak Iovinianus „fedőnéven” emlegetett satraphát valójában beszervezték a rómaiak, így azok ebben a helyzetben is számíthattak a segítségére. Személyes ismeretségük miatt Ammianus kapta a feladatot, hogy egy megbízható centurióval keresse fel Iovinianust és annak segítségével szerezzen adatokat az inváziós perzsa hadseregről.
Mivel egy ellenséges ország tartományába kellett utazni, és ott diszkréten felvenni a kapcsolatot a tartomány vezetőjével, nem lehetett veszélytelennek nevezni a küldetést két római tiszt számára. Ammianusék végül szerencsésen eljutottak Iovinianushoz, aki ugyan nem adott át közvetlenül információkat, vagy mert neki sem álltak rendelkezésére pontos adatok, vagy mert nem akart kockáztatni, de lehetőséget biztosított a rómaiak számára, hogy kikémleljék a perzsa főerők felvonulását. Egy olyan hegyre vezették Ammianust és társát, ahonnan kiváló kilátás tárult arra a vidékre, amelyen keresztül a perzsa hadseregnek át kellett vonulnia.
Ammianus két napot töltött egy corduenei hegytetőn, amikor a harmadik nap hajnalán feltűnt látóhatáron Shapur hadserege. A perzsa hadsereg méltó vetélytársa volt a rómainak, mind szervezeti, hadművészeti, mind pedig harcérték tekintetében. Bár hivatalosan a király állt a hadsereg élén, a rómaiakhoz hasonlóan a perzsáknál is volt egy olyan legmagasabb katonai rang, amelyet az uralkodó adományozott, ez az Eran-spahbed (Eran-spahbod) volt. Az Eran-spahbed hatáskörébe tartozott az összes katonai kérdés a Szasszanida Birodalomban, ő volt a hadügyek legfőbb felelőse, az uralkodó után közvetlenül ő következett a parancsnoki hierarchiában. Hasonlóan fontos tisztség volt az Eran-ambaragbed, amelynek viselője a hadigazdaságot irányította, így a hadjáratok során elsősorban a logisztika megszervezésének feladata hárult rá.
A perzsa hadseregben a főfegyvernemnek a lovasságot tartották, amelynek gerincét a királyi gárda adta, akiket a „Hallhatatlanoknak” neveztek, mivel létszámukat minden körülmények között 10. 000 főre egészítették ki. Parancsnokuk a Pushtigban-salar volt, de a nehézlovasként harcoló perzsa nemeseket és az elitalakulatnak számító armeniai lovasságot is ide lehet sorolni. A lovasság általánosságban az Savaran Sardar alá tartozott.
Egy perzsa nehézlovas és lova rendszerint fémből, vagy szaruból készült táncélt viselt, anyagi helyzetétől függően, amely egészen, vagy részbenfedte a testet. Fegyverzetük a lándzsa, buzogány, valamint a hosszúkard volt, mivel elsősorban csatadöntő rohamoknál vetették be őket, azonban két íjat és 30 nyílvesszőt is maguknál hordtak, ezáltal a távolról is harcba tudtak bocsátkozni az ellenséggel. A nehézlovasokhoz tartoztak az úgynevezett clibanariusok, akik buzogánnyal és karddal voltak felfegyverezve, míg a chataphractések fő fegyvere a lándzsa volt. A perzsa könnyűlovasok a meghódított, illetve a kliens népek soraiból kerültek ki. Nem voltak annyira ellátva páncélzattal, mint a nehézlovasok, fegyverzetükben inkább az íjaké volt a főszerep. Leginkább felderítésre, portyázásra, az ellenség szétzilálására alkalmazták őket. A legtöbbször segestani, albán, hun, khusáni, kazár és arab származású könnyűlovasokat alkalmazott a perzsa hadvezetés.
A perzsa hadseregben csak másodrangú szerepet játszott a Paygan-salar által vezetett gyalogság, amelynek sorait leginkább kényszersorozott parasztok adták. Közöttük is meg lehet különböztetni íjász és általános alakulatokat. Fegyverzetük lándzsából, valamint nyersbőrrel bevont téglalapalakú, hajlított fonott pajzsból állt. Harcban pedig az íjász és a lándzsás alakulatok egymást támogatták.
A Szasszanida Birodalomban is léteztek külön határvédelemre rendelt alakulatok, az ő parancsnokuk a Marzban volt. Bár külön egységet nem alkottak, itt kell megemlítenem, hogy a perzsa hadseregben is fontos szerepet játszottak a különféle hajító-vetőgépek, amelyeknek az alkalmazását a rómaiaktól vették át. Ammianus nem kis megrökönyödéssel nézte a síkságon elvonuló hatalmas perzsa sereget, amelynek általa becsült létszámát sajnos nem adja meg, egyéb forrásokból azonban tudjuk, hogy a hadra kelt perzsa sereg létszáma általában 60 – 100 fő között mozgott. Igaz, a segédcsapatokként alkalmazott népek harcosai gyakran családtagjaikat is magukkal vitték a hadjáratra, nem volt ez másként ebben az esetben sem, mivel később Amida ostromának leírásakor azt olvashatjuk, hogy nagyszámú asszony volt a chionita hunok táborában.
A hegytetőről figyelő Ammianusnak végül két népcsoportot sikerült megkülönböztetnie a perzsák között. Az egyik az albánok, a másik a már említett chionita hunok voltak. Ez utóbbiakat királyuk, a Shapur által nem rég legyőzött Grumbates vezette. Grumbates számára ez volt az első hadjárat perzsa kliensként, így fontos volt, hogy Shapurt győzedelmesként lássa és megerősödjön benne a perzsák legyőzhetetlenségének a tudata. Shapurnak pedig még rajta kellett tartania a szemét az ellenségből nemrég szövetségessé kényszeríttet új kliensén.
Ammianus végül értékes információkkal tért vissza. A római hadvezetés innentől kezdve nem csak a perzsa hadsereg vonulásának irányát és stratégiai célját ismerte, de annak összetételéről és becsült létszámáról is információkkal rendelkezett. Azaz elmondható, hogy a hatékony hírszerzés révén a rómaiaknak sikerült valamennyit lefaragniuk abból a hátrányból, amibe Antoninus árulása miatt kerültek. Ursicinus számára így letisztult a kép, a Tamsapur és Nohodares által vezetett perzsa előhad valahol Singara – Nisibis térségében bontakozott szét, mialatt a fősereg hajóhídon kelt át a Tigrisen. Mindezen információk birtokában már sor kerülhetett konkrét védelmi intézkedések elrendelésére, amelyeknek az volt a fő céljuk, hogy megakadályozzák Shapur eredeti tervének a megvalósítását.
