HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


Amida ostroma 1.: Az ultimátum

2012.02.01. 18:17 Bernát Péter

Valamikor a 380-as évek végén az utolsó nagy antik történetíró, Ammianus Marcellinus, római házának egyik szobájában műve folytatásán dolgozott. A korábban megjelent könyvei, amelyekben Nerva császár uralkodásától mesélte el az eseményeket, zajos sikert, nagy elismertséget…

Szólj hozzá!

Címkék: ostrom amida 359 ammianus marcellinus

Torzióslövegek szerepe a késő római erődök védelmében‭ ‬2.: Mechanikus és kézi hajítófegyverek a késő római korban

2011.08.03. 08:56 Bernát Péter

„Az ostromlottak védőeszközei:‎ ‏a nyíllövőgépek,‭ vadszamarak‭,‭ ‬scorpiók‭,‭ ‬íves nyillövők,‭ ‬rudas és kézi parittyák.‭” (Vegetius)‬                              …

Szólj hozzá!

Címkék: ostrom scorpio hajótógép ballista

Torzióslövegek szerepe a késő római erődök védelmében 1.: A mechanikus távolsági fegyverek megjelenése

2011.07.06. 10:24 Bernát Péter

Azzal egy időben, hogy az emberek először hoztak létre falakkal körülvett erősségeket, egy olyan fegyverkezési verseny indult el védők és támadók között, amely mind a mai napig tart. Onnantól kezdve ugyanis, hogy a támadók először ütköztek falakba, mindent elkövettek…

2 komment · 1 trackback

Címkék: ostrom scorpio hajótógép ballista

süti beállítások módosítása