HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Amida ostroma 5.: A védelem megszervezése

2012.03.13. 07:22 Bernát Péter

Az Ammianus által szerzett információk birtokában a rómaiak védelmi stratégiája az eredeti perzsa elképzelést akarta a támadók ellen fordítani (Előzmények: 1. 2. 3. 4.). Ha ugyanis a rómaiaknak sikerül egy megerősített védelmi vonalat létrehozniuk az Eufrátesz mentén és elérni azt, hogy a perzsák már legyengülten érjék el azt, akkor Shapur kerülne kellemetlen helyzetbe. Ebben az esetben a perzsa haderőnek egy erős római védelmi vonallal kellett volna szembenéznie az Eufrátesz partját, miközben a hátukba nagy létszámú helyőrségekkel rendelkező római erődök és megerősített városok lennének, amelyek nehezíthetik a visszavonulást és megbéníthatják az utánpótlást. Vagyis a perzsáknak nem sikerülne nagy mélységben csapást mérniük a római védelemre, maximum csak néhány határerősség ostromával próbálkozhatnak visszavonulás közben.

A terv megvalósítása érdekében Ursicinus üzenetet küldött Cassianus duxhoz, Mesopotamia katonai parancsnokához, valamint Euphroniushoz, a provincia polgári igazgatásáért felelős elöljáróhoz, amelyben elrendelte a tartomány kiürítését, valamint a felperzselt föld taktika alkalmazását.  A parancs értelmében a lakosságot kitelepítették az érintett területekről, valamint az összes készletet megsemmisítették, a termést pedig felgyújtották a földeken, ezáltal a Nisibistől északra fekvő hegyektől délre az Eufrátesz és a Tigris között maguk a rómaiak pusztítottak el mindent, amit a perzsák használni tudtak volna. Még a gyengébbnek ítélt városokat, mint például Charraet is kiürítették. Charrae azonban nem messze feküdt Edessától, attól a várostól, ahol Sabinianus rendezte be főhadiszállását. Bár Ammianus elfogultságból kiindulva arról tudósít, hogy Sabinianus nem foglalkozott katonai ügyekkel, a valóságban már csak a földrajzi közelség miatt is felügyelnie kellett az Eufrátesz nyugati partján megkezdett erődítési munkálatokat.
 
A rómaiak erődítéseket emeltek és műszaki akadályokat telepítettek végig azon a folyamszakaszon, amelyen számítani lehetett a perzsák támadására, valamint az átkelésre alkalmas helyek védelmére emelt erődítésekbe hajítógépeket telepítettek, hogy ezzel tartsák távol a gázlóktól az ellenséget.  A késő római taktikában nem volt egyedülálló elképzelés, hogy hajítógépeket állítottak a veszélyesebb folyamszakaszok védelmére. Sőt, egy a IV.-V. század fordulóján alkotó névtelen szerző a De rebus bellicis című művében kifejezetten folyamatvédelmi feladatok ellátására kifejlesztett ballistáról írt.  Az általa ballista fulminalisnak nevezett szerkezet képes volt egy lövedéket átlőni az Al-Dunán. Ilyen, vagy ehhez hasonló szerkezeteket eredményesen alkalmazhattak a rómaiak az eufráteszi átkelők megerősítésénél is.
 
Miközben Ursicinusék lázasan szervezték az ellenállást, a 359-es év tavasza lassan nyárba hajlott és beköszöntött a forróság, ez pedig a védelemre berendezkedett rómaiaknak kedvezett. Shapur serege elhaladt Nisibis mellett, amelynek falain már háromszor törtek darabokra a nagykirály tervei, ám most nem erős falak, hanem a természet látszott keresztülhúzni a perzsák számításait. A rómaiak által felperzselt síkságon keresztül haladó inváziós seregnek szembesülne kellett vele, hogy a kiürített tartományban nem maradt semmi, amit felhasználhattak volna, ráadásul az egyre nagyobb forróság miatt a vízfolyások kiszáradtak, a kutak apadni kezdtek. Ugyanez a forróság viszont megolvasztotta a Tórosz - hegység hósapkáit és felduzzasztotta az Eufrátesz vizét, a folyó ezért kilépett a medréből. 
 
Róma számára kezdtek kedvezően alakulni a dolgok. A természet az Eufrátesz áradásával még jobban megerősítette védelmi vonalukat, miközben a pusztában menetelő  perzsa sereget megfosztotta a megfelelő mennyiségű ivóvíztől. Shapurnak tehát döntenie kellett, vagy vállalja az átkelést a kopár, kiégett száraz pusztán, ahol seregének nem lesz elég vize, hogy aztán a megáradt folyamon túl megerősített római állásokba ütközzön, vagy módosít az eredetileg tervezett útvonalon.
 
A perzsa haditanács végül úgy döntött, hogy eltérnek az eredetileg tervezett vonulási irányról és egységeiket nem nyugat, hanem észak-felé fordították.  Az új terv szerint északabbra akartak át kelni az Eufráteszen, ott, ahol az még nem olyan széles és ahol vélhetően a rómaiak sem építettek ki védelmi vonalakat. Ehhez pedig olyan régión kellett átvonulniuk, ahol a rómaiak nem számítottak a perzsák felbukkanására, így azt nem ürítették ki. A perzsa hadvezetés itt a váratlan helyzetekhez történő nagyfokú alkalmazkodó képességről és gyors helyzetértékelésről tett tanúbizonyságot. Ennek köszönhetően pedig sikerült kikerülnie a rómaiak csapdáját és még továbbra is esélye volt eredeti tervének végrehajtására. 
 
 
Ammianusék eközben, mit sem sejtve a perzsák irányváltoztatásáról Samosatába indultak, hogy felügyeljék az Eufrátesz hídjainak a lerombolását. A Tamsapur és Nohodares vezette előhad azonban már előző este Amida térségébe ért, kijátszva egy 700 fős római lovas egység éberségét, aminek az utakat kellett volna ellenőriznie. Az Amida körüli hegyekben elrejtőzött perzsák tehát zavartalanul csapdát állíthattak, és amikor Ursicinus és kísérete már jócskán eltávolodott a városból rajtuk ütöttek. A túlerővel szemben nem sok esélyük volt a rómaiaknak, ezért futásnak eredtek. Ursincinusnak már másodszor kellett perzsa lovasokkal a nyomában menekülnie, de sikerült kitörnie a gyűrűből és Samosata felé vette az irányt. Ammianus viszont nem volt olyan szerencsés mint parancsnoka. Lovát elveszítve csak abba reménykedhetett, hogy élve visszajut a városba, ám városból repülő lövedékek és a perzsák közé szorult, így kénytelen volt kivárni az éjszakát egy kettészelt fejű holtest fedezékében, aminek az emléke még műve írásakor is kísértette... 

Szólj hozzá!

Címkék: amida 359 ammianus marcellinus

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr594313716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.