HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Megtalálták a carnuntumi gladiátoriskolát

2011.08.30. 22:11 Bernát Péter

A Carnuntum Régészeti Park keddi közleménye szenzációs felfedezésnek nevezte az egykor gladiátorok kiképzésére használt, úgynevezett ludus helyének a beazonosítását. Az eddigi kutatások során alkalmazott talajradaros mérések szerint a létesítmény méretei a római Colosseum mellett található Ludus Magnuséval vetekednek. Mindebből következik, hogy a pannóniai Carnuntumban most felfedezett gladiátoriskola jó eséllyel egyike lehetett a birodalom legnagyobb gladiátorképzőinek.

Az illetékesek nem árultak el részleteket a felfedezés pontos helyéről és körülményeiről. Ígéretük szerint a helyszínt a jövő hétfőn mutatják be a médiában.
 
Carnuntum a Duna mellett a Morva torkolatától kissé nyugatra fekszik, a hainburgi hegy től nyugatra elterülő alföldön. Az adott jelentőséget ennek a területnek, hogy a Baltikum felé tartó Borostyánkőút ezen a helyen keresztezte a Dunát. Legkorábban i. sz. 6 telén táboroztak itt római legiók, amikor Tiberius expedíciót akart indítani Maroboduus, a markomann király ellen. Az első állandó jellegű legiós-tábor létesítésére azonban csak valószínűleg Claudius korában került sor. Ettől kezdve egészen a római uralom végéig mindenkor állomásozott itt katonaság. Az első erőd a kor szokásainak megfelelően földből és fából épült, kezdetben valószínűleg a belső épületek is fából voltak. Az első kő erődöt ennek a helyén emelték Traianus korában, a későbbit azonban - valószínűleg a II. század közepén - már kissé délebbre. Az elcsúsztatás indítéka a Duna eróziós tevékenységében keresendő. Ennek az utóbbi erődnek ismert a nagysága: 17 hektár. A végleges helyőrség a legio XIII. gemina Martia victrix volt.
 
Az erőd és kiterjedt canabaeja Deutsch-AItenburgtól nyugatra fekszik. A polgárváros, amely Pannonia superior fővárosaként Hadrianus alatt municipium, Septimius Severus alatt pedig colonia lett, néhány kilométerrrel nyugatabbra, a mai Petronell alatt és környékén található.Carnuntumban két Afiteátrum is található, egy a polgárváros és egy pedig a légiós erőd mellett.
 
(Washington Examiner/ripapannonica.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: carnuntum gladiátoriskola

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr23192248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.