Az elmúlt napokban több szakmai és civil szervezet is aggodalmának adott hangot a győri Dunakapu térre tervezett mélygarázzsal kapcsolatban, a tervezett beruházás ugyanis súlyosan veszélyeztetheti város római és kora újkori régészeti örökségét. Igaz, az önkormányzat szerint:
"Győr városa maximális körültekintéssel törődik a kulturális értékekkel. Feltételezésekre azonban nem kívánnak alapozni, várják a régészeti feltárások eredményét."
A 2009-ben a Széchenyi téren történtek ennek ellenére óvatosságra intenek. Akkor ugyanis a tér felújításakor a munkások az engedélyezettnél jóval mélyebbre ástak és elpusztítottak számos régészeti emléket.
Az 1970-es években a Káptalandombon található római erőd egy részét már lerombolták, most pedig a magyarországi limes világörökségi jelölésében érintett, az erődhöz tartozó vicus került veszélybe a mélygarázs miatt. Ahhoz, hogy pontosan lássuk milyen ókori örökség forog veszélyben, röviden nem árt áttekinteni Győr római kori történetét.
A Rába és Mosoni-Duna folyók találkozásánál található a mai Káptalandomb, a település ősi magja. A régészeti leletek tanúsága szerint többek között illírek, szkíták és kelták is lakták. A Rába folyó, minden bizonnyal kelta eredetű neve csendül vissza a város római kori Arrabona nevében. Az Itinerarium Antonini 25 milia passuumban, azaz mérföldben adja meg Ad Flexumtól mért távolságát, ami a 37 km-es tényleges távolságnak felel meg. Arrabona a Rábának és a Rábcának torkolatánál igen fontos helyen fekszik. Ennél az átkelőhelynél egyesülnek a limes-úttal a Savariából (Szombathely) és Sopianaeból (Pécs) érkező fontos utak, így nem véletlen, hogy ezt a vidéket már az i. sz. I. század közepén Claudius uralkodása idején megszállta egy segédcsapat. Később, az állandó kőerődítmény megépítése után is megőrizte fontosságát a település, és ennek megfelelően a II. század elején az ala I. Ulpia contariorum milliariát, Pannonia superior egyetlen dupla méretű lovascsapatát kapta helyőrségül. Feltehető, hogy ez az egység a késő római korig Arrabona helyőrsége maradt.
Arrabona a Tabula Peutingerianán
A castellum pontos helyét és kiterjedését illetően sajnos sok a bizonytalanság. Habár a kutatók már régóta a Káptalandombon, a középkori vár alatt gyanították a római erődítményt, ahol különböző leletek és kisebb ásatások gazdag római rétegekre utaltak, a biztos eredményeket csak T. Szőnyi Eszter és Tomka Péter feltárásai hozták meg, akiknek a palánktábor, a kőerődítmény és a késő római erőd néhány fontos épületét sikerült felszínre hozniuk. Az ásatási beszámoló szerint:
"A legkorábbi leletek egy fából készült legénységi barakk maradványai, amelynek alapárkait és cölöplyukait sikerült megtalálniok. A feltárások megerősítették Gabler Dénes korábbi véleményét, miszerint a kőerődöt a II. század elején emelték, tehát pontosan akkor, amikor az újabb helyőrség érkezett. Természetes, hogy a milliaria egység lényegesen nagyobb erődöt kellett építsen magának, mint a megelőző kisebb létszámú segédcsapatok. Ebből a periódusból két épületet és a köztük haladó 6 m széles útszakaszt sikerült az ásatásokon megfigyelni, valamint egy helyiségsort föltárni. Ez az épület éppen úgy van tájolva, mint a megelőző barakképület, vagyis megőrizték a korábbi beosztást. Ennek ismeretében megalapozott az a feltevés, hogy a palánktábor egészen a kőerőd kialakításáig használatban volt. Az újonnan emelt kőépületek igen sokáig voltak használatban, valószínűleg a IV. század kezdetéig"
Habár a közép-császárkori erőd kiterjedése továbbra sem ismert, sikerült megállapítani, hogy mintegy 150x230 m kiterjedésű és 3,45 ha nagyságú volt. A föltárás területén meg lehetett figyelni: a kőépületeket a IV. században széles sávban lebontották, hogy helyet csináljanak a késő római erődfalnak. Ezt a hatalmas falat mintegy 40 m hosszan sikerült föltárni. Alapozása 3,2 m, mintegy 3 m magasan megmaradt felmenő fala 2,8 m széles volt. Megfigyelhető volt az erőd patkó alakú tornya is. A lelet mutatja, hogy a késő római erőd kisebb volt, mint a korábbi, mintegy 150 x 150 m -es területre terjedt ki. Nagy kár, hogy ennek a részben pincékben, részben új épületek helyén feltárt csodálatos leleteknek nagy része meg kellett, hogy semmisüljön.
A tábortól délkeletre kereskedő- és polgárváros is kialakult, amelynek egy része a mai Dunakapu tér alatt fekszik. A legnagyobb felületet Gabler Dénes tárta fel a Széchenyi téren. Sikerült kimutatnia, hogy az i. sz. I. századtól kezdve a polgári településen is már római módra szervezett élettel kell számolni. Arrabonában is a településről kivezető utak mentén találhatók a temetők, amelyeket leletmentő ásatások révén sikerült megismerni, illetve részben föl is tárni.
A belvárosi ásatások során fellelt utca- és épületmaradványokból tudjuk, hogy a római kori polgárváros derékszögű hálós utcaszerkezete kb. 25 fokot zárt be a mai derékszögű hálós utcaszerkezettel.
A római út kelet felől a Dunát végigkísérő magas parton érkezett Arrabonába. Innen az út főága a mérföldkövek számozása szerint Szombathely (Savaria) felé és azon túl Rómába vezetett, a másik út, pedig áthaladt a Rába-torkolati folyami átkelőn, majd a Mosoni-Duna és a Hanság-mocsár közötti alacsony homokdűne-sort követve Deutschaltenburgba (Carnuntumba) vezetett. A limes-út egy darabja a Győr melletti Abda térségében a szántásban jól érzékelhető, sőt, légifelvételekről mai is egyértelműen feltérképezhető. Győr közelében azonban a római útnak nyoma veszik.
Az erőd és a vicus a 166-181 közötti markomann-szarmata támadások során súlyos károkat szenvedett. A másodvirágzást követő végső pusztulás 364-375 között vette kezdetét, amikor a germánok és hunok megújuló rohamai után a település fokozatosan elnéptelenedett. Nem sokkal ezután Arrabona castrumából is visszavonták a római katonaságot.
Az erődfalak közé a környék lakossága költözött. Az V. század első harmadában a várost utolsó római lakói is elhagyták, az itt élő, akkortájt már nagyobb részt keresztény lakosság Itáliába költözött. A római telep tehát a IV. sz.-ban a Római Birodalom széthullásával összhangban elnéptelenedett. Amikor a hunok 434-ben szerződés formájában megkapták Pannónia nyugati részét, az egykor virágzó római település eredeti formájában már nem állt. A romos várfalakon belül szerény falu, fából összetákolt házak sora fogadta a hunokat.
Az előkelő, tágas villák omladozó falait az északról beköltöző szvébek szegényes építőanyagokkal egészítették ki és tették alkalmassá a lakásra. Az ásatások azt bizonyítják, hogy a hunok központi táborukat nem itt, a római város helyén, hanem az egykori Arrabonától távolabb építették fel. A Pannonhalma mellett fellelt kincsek gazdagsága mindenesetre arról árulkodik, hogy a hunok a mai Győr közelében jelentős településsel rendelkeztek.
Látható tehát, hogy Győr római kori hagyatéka jelentős kulturális örökséget képvisel. Megőrzése és városfejlesztésbe történő integrálása pedig nem csak kívánatos, hanem egyenesen elvárt.
Forrás:
Pecz Vilmos: ÓKORI LEXIKON, Franklin-Társulat, Budapest, 1902.
