HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


Megnyitotta kapuit a Villa Romana Baláca

2012.04.19. 11:15 Bernát Péter

Megnyitotta kapuit a veszprémi Laczkó Dezső múzeum római villagazdasága, a Villa Romana Baláca, amely idén egy 130 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően új attrakciókkal várja a látogatókat. A megszokott májusi időpontnál kicsit korábban nyitották meg Nemesvámos…

Szólj hozzá!

Címkék: villa balaca

Baláca (Videó)

2011.11.13. 15:35 Bernát Péter

Szólj hozzá!

Címkék: villa baláca

Amerikaikonyhás ókori villát tártak fel Törökországban

2011.09.29. 07:34 Bernát Péter

Kétezer éve épült "amerikaikonyhás" villát tártak fel Törökországban Izmir tartományban. A helyszínen három éve végeznek feltárásokat a Dokuz Eylül Egyetem és a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium együttműködésében. A négyszáz…

Szólj hozzá!

Címkék: törökország villa

Kétezer éves római birtok Tirolban

2011.09.20. 07:25 Bernát Péter

A maradványokat az Alpokon keresztül egykor vezető egyik legfontosabb út, a Via Claudia Augusta mentén találták meg a régészek. Egy több mint kétezer éves birtok maradványait tárták fel Dél-Tirolban az Innsbrucki Egyetem régészei az Alpokon keresztül egykor vezető egyik…

Szólj hozzá!

Címkék: ausztria villa via claudia tirol augusta rustica

süti beállítások módosítása