HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók


Borhy László: a gipsz volt az ókor "korrektorfestéke"

2011.11.15. 07:07 Bernát Péter

A gipsz volt az ókor korrektorfestéke, amellyel el lehetett "tüntetni" a kőbe vésett feliratokban ejtett hibákat - mondta ki Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Debreceni Egyetem klasszika-filológiai…

Szólj hozzá!

Címkék: lászló epigráfia pannónai bróhy

süti beállítások módosítása