HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Beszámoló a Ripa Pannonica UNESCO Világörökségi nevezésének gazdasági hatásáról rendezett konferenciáról

2013.01.21. 15:23 Bernát Péter

Január 18-19-én lezajlott a Magyar Limes Szövetség részvételével zajló ENT/TOU/11/411B azonosítószámú angol-holland-osztrák-magyar EU-s társfinanszírozású „Developing the Frontiers of the Roman Empire as a transnational European sustainable tourism product” című EU-társfinanszírozású projekt záró rendezvénye.
konferencia.JPG
 
Január 18-án a projektpartnerek Dunakeszin egyeztettek a négy ország szövetségei, civil partnerei által február végéig elfogadandó akciótervről, amely alapján a jövőben is koordinálják együttműködésüket, mind az EU-s források megszerzése, mind a római limes, mint fenntartható turisztikai termék összehangolt fejlesztése tekintetében.
 
Ezzel kapcsolatban a Magyar Limes Szövetség magyarországi partnereinek, elsősorban a világörökségi jelöléssel érintett települések vezetőinek, lakóinak, a településeken élők gazdasági és civil szervezeteinek az lehet igazán fontos és kiemelkedő lehetőség, amit a projektben kifejlesztett webportál kínálhat a helyben elérhető és a limestől függetlenül már most is létező, vagy éppen arra tekintettel a jövőben kifejlesztendő idegenforgalmi, vagy a településre látogató vendégek számára más módon kiajánlható helyi szolgáltatások nemzetközi megismerhetőségének biztosításával.
 
A webportál minden további beruházás nélkül közvetlen és azonnali lehetőséget biztosíthat az érintett települések számára a helyben elérhető (jelenleg is létező vagy ezután kifejlesztendő, a limes miatt az adott helyszínre látogató turistáknak felajánlható) szolgáltatások nemzetközi bemutatására a következő kategóriákban: (1) esemény/tevékenység (fesztivál, stb.), (2) múzeum, (3) infrastrukturális objektum, (4) római épület, (5) archeológiai értékű objektum, (6) gyalogtúra-útvonal, (7) kerékpár-út, (8) étel-ital, (9) látni- és tennivalók, (10) szállások, stb.
 
A fenti szolgáltatástípusok tekintetében a weblap lehetőséget biztosít a következő azonosító adatok megadására, amelyek segítségével - megfelelő adatszolgáltatás esetén – a legnagyobb valószínűséggel találhat egymásra a kínálat és a kereslet, s eredményezhet elégedett vendéget és szolgáltatót: (1) ország, (2) igénybe vehető: (kisgyermekes családok, iskolások, kultúra iránt érdeklődők, gyaloglók, kerékpárosok), (3) kategória (infrastrukturális objektum, római épület), (4) weboldal, (5) GPS koordináták.
 
Amennyiben a helyi turisztikai kínálat kiajánlása révén élni kívánnak a weblap biztosította lehetőségekkel, összegyűjtik és Szövetségünknek eljuttatják a fenti adatokat, Szövetségünk vállalja, hogy azokat a weblap fejlesztőinek átadja a webportálon történő megjelenítés érekében. 
 
Január 19-én ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett nemzetközi konferencián sor került a projekt hivatalos zárására (az összes projekttevékenység tényleges befejezésére és az EU felé kötelező zárójelentés leadására március 1-én kerül sor). A konferencián neves hazai és külföldi előadók mutatták be a hazai közönségnek - a kormányzat részéről a kultúráért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma, az idegenforgalom fejlesztéséért is felelős Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői, a kulturális örökségek védelméért felelős Forster Gyula Kulturális Örökségkezelő Központ, valamint az érintett települések polgármesterei, képviselő-testületi tagjai, főépítészek, helyi gazdasági és civil szervezetek képviselői számára - azt, hogy miért kiemelkedően fontos és milyen eszközökkel megvalósítható a római limes, mint határokon átnyúló fenntartható turisztikai termék támogatása és kialakítása.
Medgyesy Balázs.jpg
A rendezvény fő védnöke és előadója volt Medgyesy Balázs, a Duna Stratégiáért felelős kormánybiztos. (Fotó-Marjai Péter)
 
A főbb gondolatokat kiemelve az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:
 
Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója megnyitó beszédében kiemelte egyebek között, hogy a latinitás és az antik kultúra ismerete máig szorosan hozzátartozik a humanista ember műveltségéhez. A reformkor óta elődeink mindig büszkék voltak arra, hogy kultúrájuk - itt Magyarországon is - összekapcsolódik az antikvitással, hogy a föld - ahol élnek - tele van az antik világ értékeivel. Amikor az élet nagy problémáinak a megoldásáról gondolkodtak, amikor viselkedni, beszélni tanultak, mindezek az értékek mélyen áthatották őket. Mindez ma már nem ilyen általános a szóval, tollal élő emberek körében, de a jelentősége továbbra is nagy. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Limes Szövetség legnagyobb felismerése az, hogy ez az örökségünk értékteremtő erő, amely mai életünket is gazdagabbá teheti. Hiszen amikor a romokat és a köréjük szervezett attrakciókat a látogatók megnézik, akkor ennek az örökségnek a fennmaradásához járulnak hozzá.
 
Visy Zsolt, a Magyar Limes Szövetség elnöke kiemelte: a római örökség ápolói ma Magyarországon hivatalból mi, magyarok vagyunk, hiszen ezen örökség emlékei, maradványai ma a mi területünkön vannak. Elmondta, hogy ebből a szempontból kiemelkedően fontos a magyarországi limes-szakasz világörökségi jelölésének mielőbbi eredményes befejezése és a világörökségi státusz megszerzése. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a már kijelölt, önálló költségvetéssel rendelkező kezelő szerv mielőbbi felállítása és legalább a nevezés benyújtása kori állapot garantálása a védelmet élvező örökségi helyszínek esetében.
 
Sonja Jilek, az Osztrák Történeti Kutatóintézet munkatársa előadásában bemutatta, hogy mit jelent a limes-turizmus ma Ausztriában. Előadásából kiderült: az osztrák partnerek igen komolyan veszik és széles nemzetközi partnerségbe ágyazva, már most is lendületesen végzik az ország területén található római emlékek gazdasági hasznosítását. A dunai személyszállítással foglalkozó román (!) hajózási vállalatok például bécsi ügynökséget tartanak fenn, hogy hajóik szolgáltatásai közé az osztrák helyszínek idegenforgalmi kínálatát is beilleszthessék (Budapesten nem működik hasonló), ezen kívül nemzetközi projektet alapítottak a Dél-kelet Európai Együttműködési Program pénzügyi alapjának támogatásával, amelyben az osztrák szakértők német partnereikkel együttműködve vesznek részt a szerb, a román és a bolgár limes-szakaszok fejlesztésében. A projektben Magyarország nem vesz részt!
 
Alex McCoskrie a Hadrianus-fal kezelését végző Hadrian's Wall Heritage Trust munkatársa bemutatta, hogy mit tesz az, ha egy római limes-szakasz már több, mint húsz éve élvez világörökségi státuszt. Előadásából kiderült, hogy a nagyszámú földtulajdonos, az állam és az érintett civil szervezeteket, gazdasági társaságokat tömörítő tröszt az érdekegyeztetés olyan fóruma, amely képes rendszeresen megoldást találni a felmerülő problémákra. Ezért a tröszt feladata leginkább a szüntelen egyeztetés, amellyel az örökség fenntartását befolyásoló kérdésekben a szükséges egyetértés kialakítását elősegíti, a gazdasági beruházásokat tervezi és elfogadtatja, a bemutatás elsődleges motorja.
 
Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Magyar Limes Szövetség tagja az egyesületnek a pannoniai határszakasz egyedi arculatát megteremteni hivatott "Hajózó Rómaiak" c. kampányát és annak célkitűzéseit, valamint a releváns nemzetközi példákat bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi közösségeknek - turisztikai fejlesztési terveik megfogalmazása során - figyelemmel kell lenniük a 2014-2020 közötti 7 éves EU-s költségvetési periódust jelenleg előkészítő nemzeti tervdokumentumokra és saját fejlesztési elképzeléseik ezekben történő megjelenítésére kell törekedniük. Előadásában bemutatta a vonatkozó tervdokumentumokat és a készítésükhöz kapcsolódó határidőket, majd felhívást intézett a megjelentekhez, hogy (amennyiben igénylik ezt) a szövetség támogatásával vegyenek részt ezen tervdokumentumok társadalmi vitájában és véleményezésében annak érdekében, hogy fejlesztési elképzeléseik megjelenhessenek ezekben a tervekben.
Képek:

Készítette: Dr. Balogh Tamás, a Magyar Limes Szövetség tagja,
a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület,
a Szövetség partnerszerve, elnöke

EUfalg.png
 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest konferencia dunakeszi turisztika EU Limes

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr375030913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása