HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Ritka ókeresztény sírkamrákat találtak Pakson

2012.09.15. 08:59 Bernát Péter

Ritka ókeresztény sírkamrákat találtak Pakson a római kori erőd, a Lussonium közelében zajló feltáráson. Az épített, vakolt és rendkívül jó állapotban lévő 3-4. századi sírkamrák ritkaságnak számítanak Pannónia területén - közölte Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója pénteken az MTI-vel.

lussonium.jpg

A Lussoniumhoz tartozó késő római temetőt a római kori erőd közelében lévő domboldalban 2010-ben találták meg. Akkor valamivel több mint húsz, idén csaknem ötven sírhelyet tártak fel. Ezek között van három épített sírkamra, amelyek jelentőségüket tekintve a pécsi ókeresztény sírkamrákhoz hasonlóak, de szerkezetük eltérő - mondta Váradyné Péterfi Zsuzsanna.   

Ismeretei szerint ilyen szerkezetű sírokat a provinciában még nem találtak: nagyon jól kidolgozott, föld alatti kamrával és föld feletti emlékhellyel rendelkező építményekről van szó. A száraz lösztalajnak köszönhetően - nyomokban ugyan - de megtalálták a fakoporsók maradványait is, ami szintén ritkaságnak számít.

Váradyné Péterfi Zsuzsanna hozzátette, hogy minden sírt kifosztottak, feldúltak, így azokból a megbolygatott csontokon kívül szinte semmilyen leletanyag nem került elő. Kivételt jelent az egyik sírkamrában talált bronzérme, amely I. Valentinius császárt ábrázolja. Ez azt jelenti, hogy a Krisztus utáni 370-es évek előtt még nem létezett ez a sírkamra - mondta el az MTI-nek Szabó Antal. A paksi múzeum régésze kifejtette, hogy a sírkamrák annak ellenére, hogy kirabolták őket, rendkívül jó állapotban vannak, így nagyon sok információhoz juthatnak a régészek a temetkezési szokásokról.   

A régész arról is beszélt, hogy az erődöt körülvevő falusias település lakói bizonyosan temetkeztek az általuk megtalált, rendkívül nagy kiterjedésű sírkertben. Két sírépítményt és egy kőből épült kriptát tártak fel részletesen, de a szakember szerint több ilyenre is számítanak.   

Szabó Antal kifejtette, hogy a Római Birodalom északi és nyugati tartományaiban alapvetően mauzóleumok, azaz föld fölé emelet sírkamrák voltak a jellemzőek, a délebbi tartományokban a földbe mélyítettek. A Paks, pontosabban a közigazgatásilag hozzátartozó Dunakömlőd melletti dombságon lévő sírkamrák átmenetet mutatnak ebben a tekintetben: földbe vájt részük is, felszíni építményük, emlékezeti helyük is van.   

Váradyné Péterfi Zsuzsanna az MTI kérdésére elmondta, hogy az idei feltárás egy hét múlva befejeződik, a sírkamrákat téliesítik. Az biztos, hogy az ásatásokat jövőre folytatják, de arról még nem született döntés, hogy az ókeresztény sírokat a nagyközönség számára látogathatóvá teszik-e.

Lussonium Tolna megye egyetlen helyreállított római romkertje. Több mint negyven éve bukkantak rá arra az ép katonai diplomára, amely utalt a római kori erődítmény létére az egykori Duna-meder fölé magasodó Bottyán-sáncon.

(MTI)

2 komment

Címkék: ókeresztény Paks sírkamra Lussonium

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr954778307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arpio · www.barosssblog.blogspot.com 2012.09.15. 17:14:11

A cikkben szereplő kép honnan való? Úgy sejtem, hogy csak illusztráció. Amúgy azt lehet tudni/sejteni, hogy kik temetkezhettek ide?

Bernát Péter · http://limes.blog.hu/ 2012.09.16. 11:53:13

Igen, a kép csak illusztráció és a bulgáriai limes kongresszusra készített poszterről van. ( limes.blog.hu/2012/08/29/a_bulgariai_limes_kongresszusra_keszult_poszterunk ) Sajnos még nem tudunk többet a sírról, mint amennyi a cikkben is szerepel.
süti beállítások módosítása