HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Megerősített átkelőhelyek a Duna mentén

2012.08.27. 08:14 Bernát Péter

Egy, a hétvégén megjelent hír szerint búvár régészeknek sikerült azonosítaniuk egy eddig ismeretlen nógrádverőcei típusba sorolható késő római megerősített átkelőhelyet Szigetújfalunál. Az ebbe az erőd típusba sorolható létesítmények fontos szerepet töltöttek be Pannonia IV. századi védelmi rendszerében, egyben cáfolják a tisztán defenzív taktikai elemekkel operáló késő római hadseregről kialakult sztereotípiákat. 

Az a kép, mely szerint a késő római korban a római katonák csak a jól megerősített erődítményeikbe ültek és passzív védelemre rendezkedtek be, nem egyeztethető össze az ekkor kiépített megerősített átkelőhelyek rendszerével. Ezek megléte ugyanis azt feltételezi, hogy a rómaiak számoltak azzal, hogy szükség lehet arra, hogy gyorsan csapatokat dobjanak át ellenséges területre és utánpótlással biztosítsák azok eredményes tevékenységét. Ezért megerősített átkelőhelyek rendszerét építették ki a Duna mentén, amik olyan kiserődökből álltak, melyeket a szakirodalom az úgynevezett nógrádverőcei típusba szokott sorolni. Az ebbe a típusba tartozó erődökre a nagy, négyszögletes központi épület volt a jellemző, amelyhez két oldalról L alakú, tornyokban végződő oldalfalak csatlakoztak, amik gyakran a folyóba nyúltak. Ezeket a kiserődöket a folyó két partján egymással szemben építették fel, így szolgálhattak komp kikötőként, de pontonhidak hídfőjeként is. Ez utóbbi esetben nyilvánvalóan csak időszakosan, mivel ezeket a hidakat télire a jégzajlás miatt le kellett bontani. A pontonhíd változat mellett szólhat látszólag, hogy Verőcénél és Harta-Káli-majornál lévő kiserődnél is találtak cölöpmaradványokat a mederben. Ezek a cölöpök azonban lehettek a folyóba nyúló oldalfalak alapozásai is. A Duna mentén épített megerősített átkelőhelyek szerepéről később Procopius is megemlékezett, aki az építészetről írt munkájában külön típusba sorolta ezeket a katonai létesítményeket.

dunakeszi.jpg

Az ilyen erődített hídfőállások azonban nem csak a Duna vidékére voltak jellemzők, hanem a Rajna és a Neckar völgyére is, ahol Engrs bei Neuweit, Zullerstein, Neckarau és Ladenburg környékén ismerünk hasonlóakat. A pannoniai határszakaszon viszont igazán nagy sűrűségben fordulnak elő, hiszen ilyeneket ismerünk az alábbi helyeken: Szob, Verőce (Nógrádverőce), Kisoroszi-Pásztorkert (?), Tahitótfalu-Balhavár, Szentendre-Dera patak, Horány, Dunakeszi, Bölöcske, Harta-Káli-major, Dunaszekömlőd, Dunaszekcső, Bács. De még többet is feltételezhetünk.

Az eddig ismert megerősített átkelőhelyek és adataik:

Név

Alapterület

Egyéb adat

Szob

-

-

Verőce (Nógrádverőce)

18 X 23 m

Falvastagság: 2.8 m, L alakú oldalfalak hossza: 14 m, 2 db. torony: 5 x 5 m

Kisoroszi-Pásztorkert (?)

12 X 12 m

-

Tahitótfalu-Balhavár

19 X  ? m

Falvastagság: 1.8 m, L alakú oldalfalak hossza: 12 / 15 m

Szentendre-Dera patak

20 X 20 m

2 db. torony: 7.5 X 7.5 m

Horány

16 X 22 m

Falvastagság: 2.5 m, L alakú oldalfalak hossza: 16 m, 2db. torony: 4 X 4 m

Dunakeszi

-

Falvastagság: 1.8 m

 Bölcske

80 X 60 m

-

Harta-Káli-major

-

-

Dunakömlőd

100 X 55 m

-

Dunaszekcső

-

-

Bács

-

-

A fentebb felsorolt megerősített hídfőállások mindegyikénél vagy II. constantiusi, vagy I. valentinianusi építést illetve felújítást lehet megállapítani. Véleményem szerint a nagyobb alapterületű objektumok alkalmasak lehettek arra is, hogy kisebb alakulatok állomásozzanak bennük állandóan, ne csak őrszemélyzet, mint a kisebbekben. Kisoroszi-Pásztorkert némileg kilóg a sorból, de ebben az eseten csak feltételezni lehet, hogy a megerősített átkelőhelyek közé tartozik, mivel a verőcei objektummal szemben helyezkedik el, könnyen elképzelhető azonban, hogy csak egy egyszerű őrtoronyról van szó, amit mérete is alátámasztana.

alaprajz.png

Ezeket az erődöket stratégiailag kiemelkedően fontos helyeken építették, leginkább a különböző Barbaricumba tartó utak kiindulási pontjainál. A szobi erőd az Ipoly torkolatánál ellenőrizte azt az útvonalat, melyen a Börzsöny megkerülésével a Duna-kanyarhoz lehetett jutni. A verőcei azt az útvonalat ellenőrizte, amin a Börzsöny és a Cserhát között lehetett a Dunához kijutni, és azon a helyen épült, ahol a Duna mentén haladó út összeszűkül. A Tahitótfalu-Balhavár néven ismert erőd Cirpi felől biztosította az átkelést a kvád-szarmata határvidékre, a transiugitanusok földjére. Ugyanerre a vidékre lehetett eljutni Constantiamból Szentendre-Dera patak, Horány, Dunakeszi útvonalon. Ez a három átkelőhely ugyanis egy egységet alkotott, és majd Valentinianus építkezéseinél játszanak fontos szerepet.

Ezektől délre a Transaquincumnál volt fontos átkelőhely, ami Aquincummal szemben feküdt, és a Csörsz-árok belső sáncai felé való átkelést biztosította. A contra aquincumi erőd pedig a Szolnok irányába haladó út kiindulópontja volt. A rendszerbe ez után illeszkedik a most felfedezett szigetújfalui objektum. A következő kiserőd párt már Bölöcskénél és vele szemben Harta-Káli-majornál találjuk. Ez az átkelő volt a Körös felé vezető út kiindulópontja.

Délre ettől a Lugio-Contra Florentiam átkelő szerepe volt még jelentős, mivel innen indult a Szeged felé tartó igen forgalmas út, amit a sűrű éremforgalom is alátámaszt. Nem véletlenül, mivel ezen az útvonalon lehetett a szarmata szállásterületek központi részéhez, a Körös-Maros torkolat közti Tisza-szakaszhoz jutni. A Lugio-Contra Florentiam átkelő tehát egy nagyon fontos útvonal kiindulópontja volt, ezért sokan feltételezik, hogy a Contra Florentiam név nem vonatkozhat egy hídfőállásra, mivel ezeknek nem volt szokás külön nevet adni, vagyis a térségben egy nagyobb erőd lehet a Duna bal partján. Ezzel szemben, a Notitia Dignitatum említ egy bizonyos Contra Herculiát is, amit csak a Szobnál található megerősített átkelőhellyel lehet azonosítani. Vagyis, szerintem a korábbi feltevésekkel szemben elképzelhető, hogy a jelentősebb, nagyobb megerősített átkelőhelyek külön névvel szerepeljenek a Notitiában.

A legdélebbi ismert megerősített hídfőállás nem a Duna partján állt, hanem Bácsnál, egy a római korban jelentősebb folyócskánál. Ez az átkelő minden bizonnyal a római csapatok mozgását volt hivatott megkönnyíteni Dél-Bácska Teutoburgiummal szembeni területein és valószínűleg vele egy vonalban a Duna két partján is létezett egy megerősített hídfőpár.

A pannoniai megerősített átkelőhelyek eddig II. Constantius és I. Valentinianus uralkodásának időszakára datálhatták. Korábban a kutatás a Szentendrei-sziget térségében található megerősített átkelőhelyekről is azt tartotta, hogy II. Constantius idejéből származnak, de újabban Lőrincz Barnabás mindegyiknél Valantinianus kori építést állapított meg. Mráv Zsolt pedig minden ilyen objektumnál valentinianusi építéssel számol. Azaz, pont abból az időszakból származnak, amikor a rómaiak nagyobb építkezésekbe fogtak, a Szentendrei-sziget magasságában, a Duna bal partján élő transiugitánusok területein, aminek a politikai hovatartozása vitatott volt. Ilyen helyzetben érthető, hogy a rómaiak gyors felvonulási lehetőséget szerettek volna maguknak a politikailag instabil területre. Ennek céljából, a megépített átkelőknek a rendszere három útvonalat is biztosított a Duna jobb partján állomásozó római egységek számára, amelyeken át gyorsan felvonulhattak a transiugitanus területekre. A három útvonal a következő volt:

I. A szentendrei erődből, Constantiamból (a korábbi Ulcisia Castra) indult, és a Dera patak, Horány, Dunakeszi útvonalon jutott a transiugitanus föld déli részére, és a Bócsa-újtelepi erődöt is ezen az útvonalon lehetett a legrövidebb úton megközelíteni.

II. A másodikon Cirpiből elindulva Tahitótfalu-Balhavár érintésével lehetett a transiugitanus területek középső vidékére behatolni.

III. A harmadik útvonal kiinduló pontja szintén Cirpi volt, de innen Kisoroszi-Pásztorkert, Verőce felé folytatódott és a Börzsöny lábánál érte el a transiugitanus területeket.

térkép.jpg

Abba a szerencsés helyzetbe vagyunk, hogy ismerünk olyan korabeli írott beszámolót, amely a Szentendrei-szigeten létrehozott átkelőhelyek használatát valószínűsíti, méghozzá egy konkrét harci cselekmény kapcsán. 375.-ben, a gödi sikertelen erődépítés és egy szarmata-kvád támadás után I. Valentinianus büntetőhadjáratot vezetett a kvád uralom alatt álló transiugitanus területek ellen. Ennek során a hadműveleti bázist Aquincumban állította fel, ahol: „a váratlan eshetőségekre felkészülve hajókat gyűjtött össze, nagy sietve hidat veretett, de aztán mégis egy másik helyen kelt át és tört be a quadusok országába.”

Azt a későbbi események leírásából tudjuk, hogy a támadás a transiugitánusok területét érte, akik Dunakeszi és az Ipoly torkolat közötti régióban éltek, vagyis a kérdéses átkelésnek Aquincumtól északra, de az Ipolytól délre kellett megtörténnie a Szentendrei-szigeten keresztül.

Aquincumtól a római seregnek így északra kellett vonulnia. A Szentendrei-szigetre vagy Constantiamnál, vagy Cirpinél keltek át, bár ez utóbbit valószínűbbnek tartom, mivel ameddig lehetett, a rómaiak nyilván a Duna jobb partján haladtak és csak a kijelölt célhoz minél közelebb mentek át a szigetre. Ezért azt valószínűsítem, hogy a római sereg Cirpinél Tahitótfalu felé kelt át a szigetre, onnan pedig a verőcei hídfőnél kelt át a bal partra. A verőcei hídfő ekkor romokban hevert, nyilván még az előző évi kvád-szarmata támadás eredményeként. Ezt bizonyítja, hogy Paulovics 1934-es feltárása során földre zuhant, tűzben meggörbült tetőcserepeket talált. Azt, hogy a római sereg 375-ben itt kelt át, egy másik 1934-ben előkerült bizonyíték támaszthatja alá. Paulovics ugyanis az átkelő közelében cölöpmaradványokat talált a Duna medrében. Ezeket a cölöpöket tarthatjuk a hídfő Dunába nyúló alapozásának is, amint arra már korábban is utaltam, ám az a tény, hogy a cölöpöket nem látták el vasheggyel, ami általános volt, ha a rómaiak tartósabb építményt akartak velük megalapozni, arra enged következtetni, hogy gyorsan, sietve verték le és nem hosszú időre tervezték igénybe venni őket. Ez pedig jobban megfelel egy sebtében épített pontonhíd cölöpalapozásának, mint egy kőépítmény alátámasztásának. Mindenesetre az ezekből a cölöpökből vett minták dendrokronológiai vizsgálata sok kérdésre választ adhatna.

Azt, hogy az átkelés Verőcénél történt meg Ammianus leírása is alátámasztja, mely tökéletesen megfelel a verőcei hídfő környezetének: „Azok (kvádok) a sziklás hegyekről figyelték jövetelét (I. Valentinianus), ahová nagyobb részük a jövőbeli események miatt nyugtalankodva és aggódva hozzátartozóival együtt elköltözött. Szinte megbénultak a rémülettől, amikor saját földjükön, minden várakozás ellenére megpillantották a császári hadijelvényeket.” A helyszínen végzett terepbejárás bizonyította, hogy az átkelés feltételezhető helyével szemben lévő hegyekről nemcsak a kvádok figyelhették a rómaiakat, de azok is láthatták őket, hiszen nem esnek olyan messze a Dunától (kb. 500 – 900m), hogy szabad szemmel ne lehetett volna látni a kvád felderítőket. Emellett a Szent László – hegy, Fenyves – hegy, Fehér – hegy, Csattogó – hegy, valamint a Lósi-, illetve Morgó – patakok által határolt 4x1 km-es Duna – mező alkalmas volt arra, hogy az átkelő római csapatok a magaslati pontok megszállásával biztonságban fel tudjanak fejlődni és rendezni tudják soraikat az átkelést követően. A kvádok az átkelést felderítve nagyon meglepődtek, mert nem erről várták a rómaiak támadását, de a rómaiak terve nem sikerült, mert az átkelés lelepleződött, hiszen a kvádok „sziklás hegyekről figyelték” azt. Ezért Valentinianusnak végül nem sikerült megütköznie a kvádokkal, csak a Börzsönyben menedéket keresőkön tudott bosszút állni.

Láthatjuk tehát, a megerősített átkelőhelyek rendszere biztosította a római hadsereg számára, hogy a Szentendrei-sziget környékén található két legnagyobb erődítményükből, vagy akár Aquincumból kiindulva, csapatokat tudjanak gyorsan a határok mentén fekvő instabil régióba juttatni és támogatni tudják a tervezett, de végül nem befejezett Göd, Bócsa-Újtelepen létrehozandó erődjük védőit. Vizsgálat tehát bebizonyította, hogy az átkelőhelyek taktikai célja az volt, hogy a római csapatok minél gyorsabban és hatékonyabban juthassanak el az ellenséges területre. Amire csak abban az esetben volt szükség, ha a római katonai felső vezetés a tartomány védelmének szerves részeként tekintett az ellenséges területekre indított támadásokra és saját csapatok Barbaricumban történő állomásoztatására, amit a gödi és hatvani objektumok is alátámasztanak. Egy ilyen elképzelés pedig nem illik a késő római hadseregről kialakult passzív elképzelésekbe. Azaz, bár a római hadsereg egyértelműen védekező stratégiát folytatott Pannoniában, ez a stratégia nem nélkülözte az offenzív taktikai elemeket, amint azt a most felfedezett szigetújfalui objektim is bizonyít.

Szólj hozzá!

Címkék: búvárrégészet Megerősített átkelőhely Szigetújfalu

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr784734281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása