HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Amida ostroma 1.: Az ultimátum

2012.02.01. 18:17 Bernát Péter

Valamikor a 380-as évek végén az utolsó nagy antik történetíró, Ammianus Marcellinus, római házának egyik szobájában műve folytatásán dolgozott. A korábban megjelent könyvei, amelyekben Nerva császár uralkodásától mesélte el az eseményeket, zajos sikert, nagy elismertséget hoztak számára és ez, valamint neves barátai biztatása, arra sarkalta az ötvenes évei végén járó szerzőt, hogy újra íróvesszőt ragadjon. Ezúttal azonban nem letűnt korok császárainak históriáját vetette pergamenre, hanem saját korának történéseit, melyeknek nem csak szemtanúja volt, hanem nem egyszer alakítója is.  

Az Amida ostromával kapcsolatos események tárgyalásával a Res gestae XVIII-XIX. könyvében találkozhatunk, amelyek megírása során Ammianus jól érezhetően szabad utat engedett emlékei folyásának és az udvari intrikák, árulások, személyes tragédiák valamint a hősi helytállás fel-fel derengő képei vezették kezét. Talán a történetíró szemére lehetne vetni, hogy időnként erőteljes indulatok ragadják el, de tudósítása mindvégig megmarad azon a színvonalon, mely alkalmassá teszi munkáját arra, hogy tudományos igénnyel lehessen a benne leírt hadtörténeti eseményeket vizsgálni, mivel nem csak saját emlékeire hagyatkozik, hanem egyéb forrásokat is felhasznál.

Ammianus több császár uralkodása alatt is fontos udvari-katonai tisztséget viselt, így hozzájuthatott hivatalos iratokhoz, jegyzőkönyvekhez, illetve olyan egyéb forrásokhoz is melyek azóta már elvesztek. Katona lévén pontos képet festett korának római hadseregéről, szakértelme pedig lehetővé teszi, hogy munkáját forrásként hadtörténeti elemzésekhez is felhasználjuk. Művében különösen azon hadi események leírásának szentelt nagy teret, melyeknek saját maga is a részese volt, és így lehetséges, hogy Amida 359-ben lezajlott perzsa ostromát és a hozzá kapcsolódó eseményeket hadtörténeti szempontból részletesen meg tudjuk vizsgálni és rajta keresztül bemutatni a kor erődharcászatát.

 

Történetünk 358. február 23-án Narses perzsa követ Konstantinápolyba történő megérkezésével vette kezdetét, amely világossá tette, hogy a kor két egymásnak feszülő nagyhatalma, a Római Birodalom és a Szasszanidák által irányított Újperzsa Birodalom kapcsolatában egy újabb fordulópont érkezett el. A két állam 337-óta hivatalosan háborúban állt egymással, azonban az eltelt évek alatt a harc egyre gyengébb intenzitással folyt, míg végül csak határ menti villongássá csitult. Ennek magyarázata nem a felek érdektelenségében rejlett, hanem abban, hogy a 350-es évek elejétől mind a római, mind pedig a perzsa erők más frontokon voltak lekötve. Róma túlesett egy véres polgárháborún, miközben Galliában, valamint a Duna mentén alemann és szarmata támadásokat kellett elhárítania, a perzsa nagykirály pedig Közép-Ázsiába volt kénytelen vezetni seregét a massageták és a chionita hunok ellen. Ebben a felemás háborús helyzetben érezte úgy Ammianus szerint néhány helyi római vezető Mesopotamia provinciában, hogy ideje béketárgyalásokat kezdeni a perzsákkal, ezért felvették a kapcsolatot Tamsapur satraphával, a szomszédos perzsa tartomány helytartójával. Azt persze nem lehet kizárni, hogy a valóságban nem magán kezdeményezésről volt szó, hanem a római kormányzat nem hivatalos tapogatózásáról. De bármi is felel meg az igazságnak, az akció váratlan eseményeket indított el, amelyek hosszú, hivatalos diplomáciai tárgyalások után a harcok kiújulásához vezettek.   

 
II. Shapur (balra), perzsa uralkodó, éppen hazafelé tartott a győztesen megvívott chioniták és massageták elleni háborúból, amikor kézhez kapta Tamsapur jelentését a rómaiak béketapogatózásáról és azt hivatalos római álláspontnak vélve úgy értékelte, hogy II. Constantius (balra lenet) római császár azért akar békét, mert nem tudná megvédeni birodalmának keleti tartományait egy esetleges perzsa támadástól. Shapur ezért 358 elején elküldte Narses követet egy levéllel, amelyet minden bizonnyal nagy izgalommal bontottak fel Konstantinápolyban. A levélben azonban nyoma sem volt békülési szándéknak. Éppen ellenkezőleg, egy ultimátumot tartalmazott, amelyben a perzsa király Mesopotámia átadását és a római befolyás Armeniában történő felszámolását követelte. Ellenkező esetben támadással fenyegetett. Az Ammianus által pontosan idézett levélből azt is megtudhatjuk, hogy a perzsa király kioktatta a római császárt arra hivatkozva, hogy joga lenne Macedoniáig kiterjeszteni a hatalmát, hiszen az őseinek tekintett Akhaimenidák idején Hellaszig terjedt a Perzsa Birodalom, így a rómaiak csak örüljenek, hogy ilyen kevéssel beéri.
 
Az ultimátum nem kis fejtörést okozott a császári tanácsnak és az akkor sirmiumi téli szállásán tartózkodó II. Constantiusnak. A perzsa király egyvalamit ugyanis helyesen látott, a Közel – Keleten állomásozó római csapatok nem voltak abban a helyzetben, hogy eredményesen állhattak volna ellen egy perzsa inváziónak. Az viszont teljességgel elképzelhetetlen volt, hogy a Római Birodalom engedjen a nyílt zsarolásnak és teljesítse a perzsa követeléseket, ezért az elutasító válasz mellé egy követséget is küldtek, amelynek tagjait jól megválogatták. Prosper comes és Spectatus notarius mellett Eustathius filozófus-szónok is helyet kapott a küldöttek között, nem titkoltan azért, hogy szónoki képességeit latba vetve minél tovább húzza a tárgyalásokat, mialatt a rómaiak előkészületeket tesznek az veszélyeztetett provinciák védelmére.
 
Amint az várható volt, római követek nem jártak sikerrel a Ktesiphonban folytatott tárgyalásokon. Shapur továbbra is ragaszkodott eredeti követeléseihez. A 49 éves uralkodó nem az a fajta ember volt, akit bármi és bárki eltéríthetett szándékaitól. Már trónra kerülésének körülményeit sem lehet hétköznapinak nevezni. Zsidó származású anyja még csak terhes volt Shapurral, amikor apja, II. Hormizd 309-ben bekövetkezett halála után egy palotaforradalom során Shapur legidősebb bátyját megölték, másikat megvakították, míg a harmadikat bebörtönözték, igaz ez utóbbinak később sikerült megszöknie és Rómába menekülnie.
 
309-ben tehát nem úgy tűnt, hogy a családja tragédiáját anyja hasában túlélő gyerek valaha is nagy uralkodóvá válhat, ám az összeesküvők végül meglepő lépésre szánták el magukat. Mivel a perzsa hatalom politikai legitimitása nagymértékben kötődött a dinasztiához, úgy döntöttek, hogy Shapurt még édesanyja hasában királlyá koronázzák. II. Shapur ezért a történelemben egyedülállóan már hivatalosan beiktatott királyként látta meg a napvilágot. Gyermekkorában névleg anyja uralkodott helyette, ám a hatalmat ténylegesen a bátyjait félreállító nemesek gyakorolták. Az ifjú Shapurnak azonban vasakarattal és kitartással sikerült kiszorítania a hatalomból az oligarchákat és kezébe kaparintania a központi hatalmat. A hatalmát kemény küzdelmek árán megszilárdító király tehát nem olyan uralkodó volt aki engedte volna befolyásolni magát Eustatnius rafinált filozófiai és retorikai szóvirágaitól.                                                                                                 
Bár a nagykirály támadása már elkerülhetetlen volt, a rómaiak újabb követséget menesztettek a Tigris parti perzsa fővárosba Lucillianus comes és Procopius személyében. Ők azonban már nem tudtak érdemi tárgyalásokat folytatni, de a későbbi eseményekre még a perzsa udvarból is befolyást tudtak gyakorolni...

 

Szólj hozzá!

Címkék: ostrom amida 359 ammianus marcellinus

A bejegyzés trackback címe:

http://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr614049981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.