HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Sarmizegetusa feltárása

2012.01.01. 12:13 Bernát Péter

Ulpia Traianát (Várhely, Sarmizegetusa) a Kr.u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután legyőzte 106-ban a dákokat - olvasható a Popular Archaeology (http://popular -archaeology.com) régészeti hírportálon.

Virágkorában, a 2-3. században a tartományi főváros harminchektáros területet foglalt el és 25 ezer embernek adott otthont. Hatalmas fóruma, amfiteátruma, gladiátoriskolája volt, és számtalan templommal, szentéllyel büszkélkedett. Az egykor gazdag település a rómaiak 3. századi kivonulása után a népvándorlás viharának esett áldozatul.

Az első feltárásokat 1924-36-ban végezték, majd a hetvenes évek elején a régészek egy rövid időre ismét visszatértek a helyszínre. Ulpia Traiana nagyszabású feltárásai azonban csak a közelmúltban kezdődtek kanadai és román régészek összefogásával. "A város területének eddig csupán 15 százalékát tártuk fel" - ismertette Andre Gonciar professzor, az expedíció társvezetője. Mint kifejtette, az eddigi leletek arra engednek következtetni, hogy egy "gazdag és kozmopolita metropolisról" van szó. Az ásatások 2012 nyarán folytatódnak, amikor a fórumot és a városközponthoz kapcsolódó adminisztratív és üzleti épületek feltárását végzik el. A tervek között szerepel a lakónegyedek feltérképezése, ahogy beazonosítják Ulpia Traiana ősi temetőit is.
(MTI)

Szólj hozzá!

Címkék: dacia sarmizegetusa ulpia traiana

A bejegyzés trackback címe:

http://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr183510894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.