HTML

Blogunkról

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része - immáron negyedik nevezőként - Magyarország is. E-mail: ripapannonica@hotmail.com

Közösség

Látogatók

Torzióslövegek szerepe a késő római erődök védelmében‭ ‬2.: Mechanikus és kézi hajítófegyverek a késő római korban

2011.08.03. 08:56 Bernát Péter


„Az ostromlottak védőeszközei:‎ ‏a nyíllövőgépek,‭ vadszamarak‭,‭ ‬scorpiók‭,‭ ‬íves nyillövők,‭ ‬rudas és kézi parittyák.‭” (Vegetius)‬                                    

Mint látjuk,‭ ‬Vegetius az erősségek védelmében magától értetődőnek tartotta a mechanikus fegyverek alkalmazását.‭ ‬Sajnálatos módon azonban mellőzi azok működésének részletes leírását arra hivatkozva,‭ ‬hogy azok általános használatuk miatt ismeretesek.‭ ‬Szerencsénkre viszont fennmaradtak Ammianus Marcellinus saját korára,‭ ‬azaz a Kr.u.‭ ‬IV.‭ ‬századra vonatkozó történelmi művei,‭ ‬amelybe nem kis mértékbe beledolgozta saját visszaemlékezéseit.‭ ‬Ammianus pedig nagy valószínűséggel egy‭ ‬ballistarii alakulatnál kezdhette a pályafutását,‭ ‬így nem csak hogy szakszerűen írja le a korban használatos torziós hadigépeket,‭ ‬hanem azok erődvédelemben játszott szerepét is bemutatja Aminda‭ ‬359-es ostrománál,‭ ‬ahol ő maga a védelmet irányító főtisztek között volt,‭ ‬és egy dárdavetőkkel végrehajtott speciális operációt is személyesen vezetett.‭  ‬Ammianus leírásaiból az is kiderül,‭ ‬hogy Amidánál használtak könnyű,‭ ‬egy ember által kezelhető gépeket,‭ ‬állványra szerelt,‭ ‬lőállásba rögzített,‭ ‬de könnyen mobilizálható lövegeket,‭ ‬valamint súlyos,‭ ‬nehezen mozgatható kővetőket,‭ ‬amiket az ostromtornyok ellen alkalmaztak.


Mindezek alapján a késő római korban erődvédelemben alkalmazott torziós lövegeket több csoportba lehet sorolni.‭ ‬A római hadseregben ekkoriban egy és kétkarú vető-,‭ ‬illetve hajítógépeket használtak,‭ ‬melyek karjait úgynevezett torziós kötegekbe fogták.‭ ‬Ezek a torziós kötegek összecsavart lószőrből,‭ ‬inakból készültek és jelentős energia tárolására voltak képesek,‭ ‬amit a megfeszített kar,‭ ‬vagy karok kioldása után a lövedék kilövésére használtak fel.‭ ‬A lövedék egyaránt lehetett kőgolyó,‭ ‬vagy nyíl,‭ ‬illetve dárda.‭ ‬Ez utóbbi két esetben gyakran három-‭ ‬négy élű,‭ ‬speciálisan páncéltörésre kialakított hegyű lövedékeket is alkalmaztak.‭ ‬De tudomásunk van olyan speciálisan kiképzett páncéltörőfejű lövedékekről,‭ ‬amelyekbe gyúlékony anyagot töltöttek és azt a fémlemezekkel borított ostromtornyokra lőtték,‭ ‬hogy az a páncélt áttörve felgyújtsa a szerkezetet.

A késő római katonai terminológia‭ ‬catapulta elnevezéssel illette az egykarú követőket,‭ ‬melyeket‭ ‬scorpio vagy későbbi nevén‭ ‬onager típusba lehet besorolni,‭ ‬eltérően a korábbi korok megnevezéseitől,‭ ‬amikor a‭ ‬ballista jelentette a követőt és a‭ ‬scorpio még egyértelműen kétkarú szerkezet volt.‭ ‬A jelentésváltozás miatt a IV.‭ ‬századra a ballista már a kétkarú szerkezeteket jelentette,‭ ‬amik követ,‭ ‬dárdát vagy nyilat egyaránt kilőhettek mindenféle méretben.‭ ‬Vagyis‭ ‬ballista alatt lehet hatalmas rögzített szerkezeteket és könnyű,‭ ‬mozgatható,‭ ‬akár egy ember által is könnyen használható lövőgépet érteni.‭ ‬A‭ ‬scorpio kifejezést pedig egykarú kővetők egy típusára kezdték el használni.

A késő római‭ ‬ballisták‭ ‬és catapultok hatótávolságát illetően meglehetősen megoszlanak a vélemények.‭ ‬Ennek okát abban kell keresnünk,‭ ‬hogy az antik forrásokban szereplő adatok nem egyeznek meg a modern rekonstrukciók és kísérletek adataival.‭ ‬Mivel a porosz Erwin Schramm által az‭ ‬1900-as évek elején elvégzett kísérletek adatai közelítik meg leginkább az ókori forrásokban leírtakat,‭ ‬ezért a későbbiekben ezt kívánom használni,‭ ‬kiegészítve a modernebb Marsden és Wilkins-féle kutatásokkal.

Kétkarú nyílvető:
370 m (Schramm); 457 m (Marsden)
Kis kővető kő lövedékkel:184 m (Schramm)
Kis kővető ólom lövedékkel:300 m felett (Schramm)
Kis onager:200 m felett (Schramm)
Nagy onager:300 m felett (Schramm)
Cheiroballista:369m(Schramm);150-185m(Wilkins) 


Mint láthatjuk,‭ ‬a különböző római vető-‭ ‬és hajítógépek hatótávolsága‭ ‬150‭ ‬és‭ ‬450‭ ‬méter között váltakozott,‭ ‬vagyis a falakról pásztázva egy több száz méter széles halálzónát hoztak létre a falak előtt, ‬amit a korban‭ ‬50-150‭ ‬méter közti hatótávolságot elérő íjak és a nagyjából‭ ‬30‭ ‬méterre hajítható kézi fegyverek tettek még veszélyesebbé a falak felé közeledő ellenség számára.‭ ‬Egy átlagos római‭ ‬ballista tűzgyorsasága,‭ ‬a kísérletek szerint kb.‭ ‬1‭ ‬perc volt,‭ ‬ezért a falakra és bástyákra elhelyezett több tucat szerkezet gyakorlatilag folyamatosan tudott lőni.‭ ‬Nem beszélve az íjakból leadott lövésekről és a kézi hajítófegyverekről.

Külön említést kell tennünk a Wilkins által‭ ‬cheiroballistákkal‭ ‬végzett kísérletekről a melyek szerint‭ ‬140‭ ‬méter távolságból,‭ ‬szembeszélnél mintegy‭ ‬9-10‭ ‬méteres szórás mellett egy‭ ‬1‭ ‬méter széles,‭ ‬1.5‭ ‬méter magas célt‭  ‬33%-os valószínűséggel lehetett eltalálni,‭ ‬azonban a páncél áttöréséhez már közelebb kellett lennie a célnak,‭ ‬a közelség viszont a találati arányt növeli.‭ ‬A kísérlet szerint egy‭ ‬60‭ ‬méterről kilőtt,‭ ‬85‭ ‬grammos‭ ‬40‭ ‬cm-hosszú‭ ‬18‭ ‬mm-es fejjel rendelkező lövedék‭ ‬8‭ ‬cm mélyen üti át a‭ ‬6‭ ‬mm széles préselt rétegelt falemezt.‭ ‬ Ez tehát azt jelenti,‭ ‬hogy a rómaiak számára rendelkezésre állt egy nagy hatótávolsággal,‭ ‬nagy tűzgyorsasággal és átütőerővel rendelkező könnyen mobilizálható,‭ ‬állványra szerelten és kézben tartva egyaránt alkalmazható mechanikus fegyver.‭  ‬Ami azért fontos,‭ ‬mert így a‭ ‬cheiroballista lehetőséget adott arra,‭ ‬hogy a kisebb méretű erődök is rendelkezhessenek hatékony mechanikus hajító-‭ ‬vetőgépekkel,‭ ‬még ha nagy,‭ ‬nehéz gépek elhelyezésére nem is lett volna mód bennük.



Elmondhatjuk tehát,‭ ‬hogy a késő római korban könnyű,‭ ‬közepes és nehéz torzióslövegeket egyaránt alkalmaztak az erődítmények védelmében.‭  ‬Idetartozik azonban még az extranehéz,‭ ‬folyamvédő torzióslöveg,‭ ‬amiről egy a IV.-V.‭ ‬század fordulóján alkotó névtelen szerző a‭ ‬De rebus bellicis című művében ír és kifejezetten folyamatvédelmi feladatok ellátására javasolja.‭ ‬Az általa‭ ‬ballista fulminalisnak nevezett szerkezet képes volt egy lövedéket átlőni az Al-Dunán.‭ ‬Márpedig az ilyen,‭ ‬folyamvédelemre kifejlesztett fegyvereket nyilván a folyók pártján stratégiai fontosságú helyekre telepített erősségekbe kellett elhelyezni.‭ ‬Azt pedig,‭ ‬hogy a rómaiak a stratégiailag fontos folyószakaszokon emelt erődökben,‭ ‬a folyó felé néző tornyokba telepítettek torzióslövegeket,‭ ‬alátámasztják a Vaskapunál Orosvánál és Gorneánál talált leletek.‭  ‬Ennek alapján élhetünk azzal a felvetéssel,‭ ‬hogy a szokásosnál nehezebb lövegek jelenléte indokolhatja,‭ ‬hogy a Visegrád-Gizellamajornál található és a passaui Boiotro nevű kiserődök folyásirányba néző saroktornyok többi toronytól eltérő alakját és nagyobb méretét.

A késő római korban nem csak torzióslövegeket alkalmaztak az erődök védelmében,‭ ‬hanem egyéb,‭ ‬kézifegyvereket az egyszerű‭ ‬100-150‭ ‬méterre hordó íjtól a kézzel hajított kövekig.‭ ‬Ez utóbbiak szerepét,‭ ‬amint arra Baatz is rámutatott egyik tanulmányában,‭ ‬gyakran lebecsülik,‭ ‬ám legalább olyan hatékonyak voltak mint a többi kézzel elhajított fegyver.‭ ‬Sőt,‭ ‬érdekességként meg lehet említeni,‭ ‬hogy Vegetius leírásában szerepelnek olyan‭ ‬metelláknak nevezett,‭ ‬kövekkel megtöltött kosarak,‭ ‬amelyeket az ellenség saját maga old ki a létrák falaknak támasztásával.

A kutatás úgy tartja,‭ ‬hogy a hagyományos hajítófegyver a‭ ‬pilum is eltűnt a Kr.u.‭ ‬III.‭ ‬századra a római katonák fegyvertárából,‭ ‬igaz Vegetius arról tudósít,‭ ‬hogy‭ ‬spiculum néven még a IV.‭ ‬században is használatban volt,‭ ‬amit alátámasztani látszik,‭ ‬hogy a‭ ‬spiculum kísértetiesen hasonlít a‭ ‬pilumra a maga trianguláris hegyével,‭ ‬20‭ ‬cm-es nyakával és‭ ‬162.8‭ ‬cm-es nyelével.‭  ‬De egy‭ ‬vericulumnak‭ ‬nevezett‭ ‬hajítódárdákat is használtak a korban Vegetius szerint,‭ ‬aminek‭ ‬11.4‭ ‬cm-es fejét egy‭ ‬103‭ ‬cm-es nyélhez erősítették.‭ ‬Hajításra és szúrásra egyaránt használt fegyver volt a‭ ‬lancae,‭ ‬ami valószínűleg a köztársaság kori‭ ‬hasta‭ ‬késői megfelelője lehetett.‭ ‬Kisebb kézi hajítófegyver volt még a pajzs belső oldalára függesztett ötöt az úgynevezett‭ ‬plumbatat,‭ ‬vagy‭ ‬martiobarbulust,‭ ‬amik ólomsúllyal ellátott dobónyilak voltak.‭ ‬Ezeket a megközelítőleg‭ ‬50‭ ‬cm-es hajítófegyvereket,‭ ‬amiket‭ ‬30‭ ‬méterről hajítottak az ellenségre.‭ ‬Hasonló szerepet töltött be a frank származású katonák jellegzetes rövid nyelű hajítóbárdja,‭ ‬a francisca‭ ‬is.

Azt már a rómaiak is tudták távolsági fegyverek objektumvédelemben történő használatát igazán a kérdéses objektumok előterébe telepített műszaki zárak és akadályok teszik hatékonnyá, ezért a későbbiekben a műszaki akadályok késő római korban játszott szerepével szeretnék foglalkozni...
 

Szólj hozzá!

Címkék: ostrom scorpio hajótógép ballista

A bejegyzés trackback címe:

https://limes.blog.hu/api/trackback/id/tr483122143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása